

Földönfutóvá tenné a panellakókat Bokros pártja |
![]() |
![]() |
Írta: Fidesz | |||||
2010. január 19. | |||||
Komolyan kell venni azért is - tette hozzá -, mert Bokros és "akkori pártja, az MSZP", a kilencvenes évek közepén egyszer már végrehajtott egy olyan programcsomagot, "amibe majdnem belerokkant az ország". "Bokros Lajos ezúttal egy másik pártban, újra a családok életének megkeserítésére készül (...), az MDF el akarja venni az emberek otthonait, szívtelen módon földönfutóvá, hajléktalanná tenné a családokat" - jegyezte meg a politikus.
![]() Fotó: Fidesz László Tamás szerint az MDF miniszterelnök-jelöltje "tipikus szocialista bankár", aki családok tízezreit akarja kilakoltatni otthonaikból. László Tamás arról is szót ejtette, hogy Lévai szerint a lebontott panelházak lakóit önkormányzati bérlakásba vagy állami tulajdonú lakásokba költöztetnék. Mint fogalmazott, Lévai "rendkívül mértékig tudatlanságban szenved, mert a magyarországi lakásállomány 93 százaléka magántulajdonban van". "A Fidesz ezt nem fogja hagyni, meg fogjuk védeni a budapesti családokat" - hangsúlyozta. László Tamás kijelentette: a Fidesz panelban lakók iránti elkötelezettségét a párt többször is benyújtott távhőáfa-csökkentési javaslata is bizonyítja.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|