Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
1-0-ra győzött a Vidi a Korona Kielce ellen Nyomtatás E-mail
Írta: Videoton FC   
2010. február 07.

ImageKegyes volt hozzánk az időjárás ma délután, hiszen az eddig minden nap fújó szél abbamaradt a mérkőzés kezdetére, s egy-két fokot emelkedett a hőmérséklet is. Mint ahogy azt dr. Mezey György a délelőtti megbeszélésen kihirdette, csapatunk a Sebők - Lázár, Lipták, Horváth, Andics -Szakály, Farkas I, Elek - Nagy, Alves, Vujovics összeállításban futott ki. A mérkőzés eleji néhány perces "tapogatózás" után a Vidi szerzett vezetést a 7. percben: Nagy Dani jobboldali beadását Vujovics készítette le, amit Alves mintegy 14 méterről kíméletlenül a bal felső sarokba bombázott (1-0).

 

Ez a találat meghatározta a félidő játékképét, hiszen a fehérvári együttes szinte végigtámadta a maradék 38 percet, míg az ellenfélnek mindössze egyetlen komoly helyzete adódott. Gólt azonban már nem sikerült már rúgni a játékrészben, viszont a 44. percben Goran Vujovicsba keményen beleszálltak hátulról, le is kellett cserélni. A helyére így az a Lencse érkezett, akit dr. Mezey György csak a második félidőben tervezett pályára küldeni.

Forduláskor némi átszervezés történt: Elek hátrament baloldali védőnek, a középpályán Sándor folytatta a játékot. Szakály helyére Polonkai, Nagy helyére Sitku, míg Alves helyére Nikolics érkezett.

Később további cserkéket eszközölt vezetőedzőnk: Farkas I Ponczóknak adta át a helyét, Lipták Sifternek valamint Lázár Milanovicsnak. A 80. percben Lencse növelhette volna az előnyünket, ám Ponczók baloldali badását mintegy másfél méterrel a bal kapufa mellé bombázta.

Kapuscsere következett: Sebőköt Tujvel váltotta. Nem sokkal később ismét nagy helyzet adódott a Vidi előtt, Polonkai szögletét Nikolics a felső kapufára fejelte, a kivágódó labdát ismét ő küldte kapura, ám a lengyelek portása hárított. Ezt követően Elek helyett Fejes állt be.

A 85. percben ismét Lencse előtt adódott lehetőség, de a mérkőzés utolsó nagy helyzete Sándor nevéhez fűződik, aki a 92. percben mintegy 17 méterről lőhetett szabadrúgást: a hatalmas lövés a bal kapufán csattant. Ezzel tehát a végeredmény 1-0 lett.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >