Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Sport arrow Ligakupa: magabiztos győzelem a Honvéd ellen
Ligakupa: magabiztos győzelem a Honvéd ellen Nyomtatás E-mail
Írta: Videoton FC   
2010. február 24.

ImageMagabiztos, a papírformát igazoló győzelemmel tartott bajnoki főpróbát a Honvéd ellen a Vidi: Videoton FC - Budapest Honvéd 2-0 (1-0). Természetes füvön, éppen ezért viszonylag mély talajon játszottak a csapatok. A találkozó elejétől kezdve a Vidi volt aktívabb a kapu előtt, voltak is lehetőségei csapatunknak, de a rövidpasszos, gyors támadások végén az ordító helyzetig nem jutottak el. Fordulatot Milanovic kiállítása hozott (a horvát védő két perc alatt két kemény belépő miatt kapott sárga, majd piros lapot) - de nem úgy, ahogy a hagyományos forgatókönyvek szerint lenni szokott.

 

A Videoton összeszedettem, jobban játszott emberhátrányban, és a kialakuló fölény még a fordulás előtt góllá érett: Nagy Dani balról csavart szabadrúgását Horváth Gábor fejelte a hálóba. A fordulás után is a Videoton játszott fölényben, a mieink alakítottak ki több helyzetet - a játékban nyoma sem volt az emberhátránynak.

A masszív fölény a hajrára érett újabb góllá: Sándor Györgyöt buktatták a tizenhatoson belül a vendégvédők, a büntetőt a sértett pimasz eleganciával gurította a hálóba.

- Nehézkesen indult a mérkőzés, részben, mert ilyen mély és nehéz talajú pályán az idén még nem játszottunk, s ehhez fejben is alkalmazkodni kellett, részben, mert a kiállítás miatt át kellett szerveződjünk - nyilatkozta a Honvéd elleni Ligakupa-mérkőzést követően dr. Mezey György vezetőedző.

- A végére aztán belelendültünk és érdekes, hogy akkor játszottuk igazán azt, amit kellett és elvártam, amikor már csak kilenc mezőnyjátékos volt fent. Láttam néhány nagyon jó teljesítményt, ami örömömre szolgál. Ugyanakkor hadd jegyezzem meg, hogy még sosem tapasztaltam azt, hogy a játékvezető helyett inkább a partjelzők vezették a találkozót: hol az egyik intett be valamit, hol a másik, miközben a bíró az akciótól öt méterre állt. Ezt nem is értem - mondta a vezetőedző.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >