Jól futballozva, nagyot küzdve nyerte meg a Videoton az első tavaszi bajnokiját. Nem is annyira az őszinél sokkal zártabb, szervezettebb Kecskemét nehezítette meg elsősorban dr. Mezey György csapatának a dolgát – mázsányi mentális teher nehezedett a játékosok vállára. Ne tagadjuk, a papírforma alapján „kötelező győzelmet” aratott a Videoton, márpedig tudjuk, éppen az ilyen meccseket a legnehezebb behúzni. Ráadásul a körülmények sem kedveztek a futballt valóban játszani akaró, folyamatos csapatjátékra törekvő Vidinek.

Hiába végeztek a pályamunkások heroikus munkát, a homokos, mély pályán még a labdavezetést is gyakran megakasztották az „elemek”.

Aki látta a meccset, tanúsíthatja, ehhez képest kifejezetten jól játszott, sokat futott, nagyot küzdött a csapat. Bár az első gólra viszonylag sokat kellett várni, helyzeteink addig is voltak, és az egész meccs kapcsán rögzíteni kell: ha Filip Lazareanu nem véd ilyen jól a vendégek kapujában, lényegesen nagyobb lett volna a különbség. Polonkai gólja, de még inkább a szünet után, még jobban kidomborodott a Videoton fölénye.

Az eredményjelző felőli térfélen jobb a talaj, ott egyszerűbb volt a támadásvezetés, és ez újabb helyzetekben mutatkozott meg. Nagy Danit – ahogy ősszel annyiszor – ezúttal sem tudták tartani a védők, de a többi támadóra sem lehet panasz: Sitku jól oldotta meg új szerepkörét, Alves elegánsnak és kiszámíthatatlannak bizonyult – meccset kettős emberelőnyben befejező Videoton pedig magabiztosan húzta be a meccset.