Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Nem adjuk olcsón a fogsorunkat! Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. július 02.

Image- üzent a leendő ellenfeleknek Fekete László, Magyarország legerősebb embere a július 26-án megrendezendő Erős Emberek Versenye kapcsán. Az Európa-bajnokságot Székesfehérváron, a Bregyó-közi Sportcentrumban tartják (tavaly a Zichy-liget szűkösnek bizonyult), s az egyik hazai csapatot a négy fős Fekete család képezi. Rajtuk kívül még egy magyar, egy szlovák, egy szlovén, egy szerb és egy horvát formáció méri össze erejét.

Az Erős Emberek Versenyének sajtótájékoztatóján elhangzott: lassan tradícióvá növi ki magát Székesfehérváron az „erős verseny”. Az elmúlt évben tapasztalt hatalmas érdeklődés miatt az önkormányzat idén is lehetőséget biztosít a megmérettetésre, s 12 millió forinttal támogatja a rendezvényt, ahogyan tavaly is tette.

Fekete László, a program fő szervezője elmondta: A 16 órakor kezdődő próbán öt versenyszámban indulnak a jelentkezők, amelyből kettőt még nem véglegesítettek, három viszont fix: golyó-emelés, lépcsőzés és egy kb 30 tonnás traktor elhúzása. A hat csapatnak (24 fő) három órája lesz a feladatok végrehajtására, amit az egyik kereskedelmi csatorna végig nyomon követ majd, miközben városunkról egy rövid spotot is bemutatnak – felkeltve a turisták figyelmét Székesfehérvár műkincseire és főbb látnivalóira.

Image
Fotó: Temesvári Márta

A Fekete család csapatának tagjai: Miklós (19), Ricsi (22), Laci (24) és „A Laci” (60). Fekete László azt mondja, a fiatalok számára is fontos üzenettel bír e verseny: azt mutatja meg, hogy ha valaki rendelkezik valamilyen adottsággal, azt ki kell használnia, s hinnie kell benne, hogy mindent véghez tud vinni, amit csak akar.

„Ha az egyik madár csipog, rázendít a többi is.” – jegyezte meg viccesen hazánk legerősebb embere…

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >