Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Megkezdődnek a kátyúzások végleges munkálatai Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. március 03.

ImageAz idei, kemény tél során az átlagosnál jóval több kátyú keletkezett Székesfehérvár útjain, ezek javítását a Városgondnokság az ún. zsákos-aszfaltos technológiával folyamatosan végezte. Ez azonban csak ideiglenes megoldást jelentett, hiszen ezeket a burkolathibákat tavasszal újra kell javítani.

 

Mészáros Attila, a Városgondnokság szóvivője elmondta a Fehérvári Híreknek, hogy az elmúlt öt évben az idei télen volt a legtöbb javítanivaló, ami a hideg téli időjárásnak köszönhető. A városban több száz kátyú van és azokban az utcákban is megjelentek, ahol korábban nem teljes körű útfelújítás történt, csak burkolaterősítés. Itt az elöregedett pályaszerkezetre került egy megerősített réteg, így például a belvárosban az Ady, a Jókai és az Oskola utcákban. A végleges javítási munkákat tartósan nulla fok fölötti hőmérsékletnél lehet elkezdeni, így hétfőtől az újrahasznosító géppel kátyúznak majd.

Az útjavítások elvégzését közbeszerzési eljárás során nyerte el tavaly a Székom Zrt. két évre. A munkákat két brigád végzi a városban. Az utak ellenőrzése folyamatosan történik, azonban a javítási munkákkal várhatóan május közepére végeznek. A Mártírok útja olyan rossz állapotban van, hogy azt napi szinten kell ellenőrizni a nagyobb kátyúk miatt.

 

Image
.

Az újrahasznosító gép által kevert anyag mellett keverőtelepen készült aszfaltot használnak. Ez a legtartósabb, azonban csak április elejétől lehet majd ezt a technológiát alkalmazni. Mozaikos töréseknél, süllyedések esetében csak e technológiával lehet javítani a hibákat. Először a fő-, és a tömegközlekedési utak kátyúit javítják.

A köves utakra is minden évben figyelmet fordít a Városgondnokság, így a Kőrösi út, Hernád utca, Róka fasor, Meggyes dűlő, Gólya dűlő, Gém dűlő, Nyúl dűlő, Cento utca, Osztrák utca, Lengyel utca, Székely utca, Újkuti és Hegyes utca zúzott köves burkolatainak javítása, gréderezése, anyagpótlása és hengerezése minden tavasszal megtörténik. A beavatkozás rendkívül időjárásfüggő, mert optimális nedvességtartalom esetén végezhető eredményesen.

A Városgondnokság kéri, ha valaki úthibát észlel, azt a 22/500-984-es telefonszámon, illetve a Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges e-mail címen jelezze. A burkolathibák javítása mellett, természetesen folytatódnak az út-, és járda felújítások a városban. A Virág utcában lesz 200 méteren burkolat felújítás, amit április 15-ig kell befejeznie a vállalkozóknak.

Az idei évre tervezett útfelújítások között szerepel az Ányos Pál utca és a Rádió utca is. Emellett folytatják a Szedreskerti lakónegyed járdaépítését és a Kecskeméti utcában is megépül a járda a páratlan oldalon, illetve a Sárkeresztúri úton is lesz idén járdafelújítás. A Berényi úton a közműkiváltások után tavasz közepén kezdhet el az útépítő kivitelező dolgozni.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >