Kezdőlap
Open Space workshop a társadalmi felelősségvállalás jegyében Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. július 02.

ImageOpen Space workshop-ot tartottak a „Felelősen a közösségért! Felelősen Fehérvárért!” elnevezésű társadalmi felelősségvállalási program keretében a Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolában. A program címe: „Személyes felelősségünk Székesfehérvár épített és természeti értékeinek megóvásában” volt, facilátora pedig Farkas Tamás tanácsadó és Lőrincz Réka EU és CSR szakértő.

A program előtt Farkas Tamás elmondta: 2008. február 19-én indult el Székesfehérváron a „Felelősen a közösségért! Felelősen Fehérvárért!” elnevezésű társadalmi felelősségvállalási program, amely lényege, hogy minél szélesebb körben szólítsák meg a város lakóit, az itt dolgozókat, tanulókat annak érdekében, hogy még tudatosabban óvják környezetüket, figyeljenek egészségükre, és törekedjünk arra, hogy a közbiztonságot javítsák.

Ez workshop példát mutat arra, hogy hogyan tud ötven ember egyszerre, egy meghatározott idő alatt közösen dolgozni. Ebben segít az Open Space technika. A programra a Macher Kft dolgozóit hívták meg: a 70 fős cégből 47-en jelentkeztek, hogy 5 órán keresztül olyan javaslatokkal álljanak elő, amelyeket aztán fel lehet használni Székesfehérvár értékeinek megóvásához.

 

Image
Fotó: Temesvári Márta

Farkas Tamástól megtudtuk: a társadalmi felelősségvállalási program legfontosabb történései voltak az elmúlt hónapokban: a Szedreskerti Közösségi nap áprilisban, aztán elindult egy középiskolai „beszélgetős sorozat”, amely szintén a felelősségvállalás témáit dolgozta fel, takarítást szerveztek a Vízivárosban, egy külső kezdeményezésre meghirdették szeptember 12-re a Jóhír Napját… s még hosszasan lehetne sorolni.

„A legfontosabb viszont most az, hogy a jövőre koncentráljunk, s előkészítsük a második félév feladatait.” – zárta le összefoglalóját Farkas Tamás.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >