Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
"Az iskola véleményét egyelőre dohányfüst takarja!" Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. március 14.

ImageLakossági indítványt nyújtott be Sallay Zsolt és Szatzker Csaba Kincsesbánya Község Önkormányzata részére, amelyben azt kérték, hogy hozzanak rendeletet Kincsesbánya község gyermek és oktatási intézményei, valamint a köztéri játszóterületeken történő dohányzás tilalmáról. A játszótereken és az óvodában már tilos a dohányzás, ám az iskola még mindig nem adott választ.

 

Sallay Zsolt és Szatzker Csaba nemrég Testnevelési és Sport Díjat kapott a kincsesbányai önkormányzattól, s e díj szellemiségének megfelelve önálló lakossági indítványt nyújtottak be „dohányzás-ellenességi” ügyben.

„A gyermek- és fiatalkori dohányzás Magyarországon is komoly gondot jelent. Ezért a dohányzás elleni küzdelem nagy jelentőségű. Ezt segítheti a gyermek és oktatási intézmények, valamint a játszóterekre vonatkozó dohányzási tilalom, mely csökkenti a negatív példát, a passzív dohányzást, valamint a játszóterek tisztántartását is elősegíti.” – nyilatkozta honlapunknak Sallay Zsolt.

Image
Sallay Zsolt - ahogy látható, dohányzás-ellenes

A Magyar Köztársaság Országgyűlése megalkotta a nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek forgalmazásának szabályairól szóló 1999. évi XLII. törvényt. Ezen jogszabály célja között szerepelt a nemdohányzók védelme a dohányzás egészségkárosító hatásaival szemben, egyben az egészséghez, az egészséges környezethez fűződő alkotmányos jogok érvényesülésének elősegítése, tiszteletben tartva a dohányzási szokások megtartásához fűződő jogosultságokat.

A fiatalkorúak dohányzásának alapvetően két oka van, az egyik a negatív családi példa, a másik pedig a kortárs csoport hatása. A középiskolás diákok 95, a felsőoktatásban tanulók 99 százalékának van baráti körében olyan, aki dohányzik, az általános iskolában is csak minden harmadik diák mentes a dohányzástól.

A települések gyermek és oktatási intézményei, valamint közterületein történő dohányzás a közterületek tisztántartása tekintetében is kihívásokat állít az önkormányzatok elé (közterületek szennyezése a csikkek eldobásával.)

Összegezve megállapítható, hogy a gyermek és oktatási intézmények és játszóterekre vonatkozó dohányzási tilalom fontos, mert:

- Nem közvetít negatív példát a gyerekek felé.

- Segíti az egészséges életmódra nevelést,

- Elősegíti játszótereink tisztántartását,

- Csökkenti a passzív dohányzás hatását, lehetőségét.

Az országban több önkormányzat alkotott rendeletet a közterületen történő dohányzás szabályozásával kapcsolatosan, így például Dombóvár és Kaposvár Önkormányzata, Budapest Főváros I. kerület Önkormányzata és napról-napra nő a csatlakozók száma.

A rendelet-tervezet szerint Kincsesbánya község közigazgatási területén található gyermek és oktatási intézményeiben és a játszótereken tilos lenne a dohányzás. Az intézményekben a rendelet életbelépését követően megszűnne az épületen belüli –mind a közös térbe, mind az egyéb eldugottan nyíló- dohányzóhely kijelölés, erre csak és kizárólag az épületen kívül lenne lehetőség.

Image
Fotó: Temesvári Márta

A tilalom megszegői ellen az arra jogosult szervek (rendőrség, közterület-felügyelet) kezdeményezése alapján szabálysértési eljárás indítására van lehetőség, illetőleg a közterület-felügyelők háromezer forinttól húszezer forintig terjedő helyszíni bírságot szabhatnak ki.

A Magyar Köztársaság Országgyűlése 2007. december 3-i ülésnapján fogadta el a 2007. évi CLX. törvényt a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény módosításáról, mely törvény 2008. január 1. napján lépett hatályba.

A törvény 135.$ (1) bekezdése alapján a szabálysértési ügyekben alkalmazható helyszíni bírság összege háromezer forinttól húszezer forintig terjedhet. A 16. $ (1)-(2) bekezdése alapján a szabálysértési hatóság által kiszabható pénzbírság összege háromezer forinttól harmincezer forintig terjedhet.

A beadvány írói arra kérték a képviselőtestületet, hogy tárgyalják meg az előterjesztést és fogadják el a tervezetet. Az önkormányzat pártolóan állt hozzá a beadványhoz, s márciusban tárgyalni is fogják. Az ő jogosultságuk csak a közterületekre terjed ki (pl.: játszótér), az iskola kapcsán viszont nem dönthetnek. Az iskolától pedig még nem érkezett válasz.

Sallay Zsolt elmondta a Fehérvári Híreknek, hogy a törvény szerint az iskolaszék az illetékes ezügyben, így az előterjesztők megismételik a beadványt a móri Radnóti Miklós Általános Iskola (mint „anyaiskola”) felé is.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >