Kezdőlap
Csökkentsék a távhő áfáját 5 %-ra!  kéri a Fidesz és a KDNP Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. július 02.

ImageSzékesfehérvár jobboldali frakciója kezdeményezte a távhő áfájának 20 %-ról 5 %-ra történő csökkentését. A Polgári Frakció álláspontját dr. Cser-Palkovics András frakcióvezető fejtette ki mai sajtótájékoztatóján, amely helyszínéül – aktuálisan – a Fűtőerőmű bejárata előtti tér szolgált.

„Tudjuk, hogy egy család költségvetésében milyen jelentős kiadással szerepel a távhő.” – kezdte a tájékozatót Cser-Palkovics András – „És bár így 30 fokban, július elején nehéz elképzelni, de néhány hónap múlva mégis a távhődíjak lesznek talán a legfontosabb kérdések egy család életében, hiszen az egyik legjelentősebb részét képezik a családi költségvetésnek. Főleg a téli hónapokban, de nyáron sem elhanyagolható az a költség, amit az embereknek erre kell fordítanuk.”

Az energia árak pedig fokozatosan nőnek, s július 1-től megint egy drasztikus áremelésre került sor, amely hamarosan éreztetni fogja hatását a távhődíjak mértékében is, amelyek már így is elviselhetetlenül magasak. Ezért azt kezdeményezi a Polgári Frakció Székesfehérváron - s e tárgyban levélben is fordultak Warvasovszky Tihamérhoz és Szabó Katalin jegyzőhöz-, hogy tűzze napirendre a városi közgyűlés azt az előterjesztést, amely arról szólna, hogy a törvény adta felterjesztési jogával élve Székesfehérvár csatlakozzon azon városokhoz (például Tatabányához), illetve álljon azon törvényjavaslatok mellé, amelyeket benyújtottak a Parlament elé a Fidesz és a KDNP képviselői.

 

Image
Fotó: Temesvári Márta

Ebben kezdeményezték a távhő áfájának 20 %-ról 15 %-kal, azaz 5 %-ra történő csökkentését. Ez, ha egy lakótelepi lakás költségeit nézzük és 36-37.000 forintos átlagos távhődíjról beszélünk - amely egy 60-65 m2-es lakásnál sajnos nem eltúlzott a téli hónapokban -, akkor 4-5.000 forintnyi megtakarítást jelentene a családoknak havi szinten.

„A javaslatunk tehát az” – foglalta össze Cser-Palkovics András – „hogy csökkentség a távhő áfáját 5 %-ra. Ez a kezdeményezés Székesfehérváron több tízezer családot érint, ezért a város fejezze ki egy közgyűlési határozatban, hogy ezekkel a kezdeményezésekkel egyetért, s egy előerjesztés formájában, felterjesztési jogával élve álljon azon kezdeményezések mellé a Parlamentben, amelyek erről szólnak - más városokhoz hasonlóan.”

A Polgári Frakció által a székesfehérvári polgármesternek és a jegyzőnek eljuttatott levél:

Polgári Frakció

8000 Székesfehérvár, Zichy liget 1. 
 

Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata

Warvasovszky Tihamér polgármester r.

Dr. Szabó Katalin jegyző r.

8000 Székesfehérvár, Városház tér 1. 

Tárgy: napirendi javaslat a következő közgyűlésre 
 

Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Jegyző Asszony! 

Kérjük, hogy a következő rendes közgyűlésre kerüljön benyújtásra egy olyan tartalmú előterjesztés, amelyben Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata él törvény adta felterjesztési jogával, és más városok (pl. Tatabánya), valamint a Fidesz-KDNP kezdeményezéséhez csatlakozva támogatja a távfűtés 20 százalékos áfájának 5 százalékra való csökkentését és az erről szóló benyújtott törvényjavaslatokat.  

Székesfehérváron is több tízezer ember él távfűtéses lakásban, amelynek költségei az egyik legjelentősebb kiadást jelentik a családi költségvetésben. A távhő áfájának csökkentésével háztartásonként havi szinten is több ezer forintos megtakarítás lenne elérhető.  

Kérjük, hogy a fenti előterjesztés elkészítése és Közgyűlés elé terjesztése ügyében a szükséges intézkedéseket meghozni szíveskedjenek. 

Intézkedésüket előre is köszönjük! 

Székesfehérvár, 2008. július 2. 

Tisztelettel: dr. Cser-Palkovics András frakcióvezető

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >