Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Kék hírek arrow Forgalomból kivont autóval, jogosítvány nélkül menekült a rendőrök elől
Forgalomból kivont autóval, jogosítvány nélkül menekült a rendőrök elől Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. március 22.

ImageA rendőri ellenőrzés elől akarta kivonni magát egy Ford Orion 20 éves sofőrje, akit a járőrök Mezőszentgyörgy külterületén akartak igazoltatni. Mintegy negyven percen keresztül menekült a férfi két utasával együtt a rendőrök elől. Eközben többször nekiütközött a mellette haladó rendőrautónak, majd végül egy családi ház udvarán leparkolt. A kocsiban tartózkodók ekkor futva menekültek tovább. A két utast azonnal a helyszínen, míg a sofőrt nem sokkal később egy közeli baromfi-ólban fogták el a rendőrök.

 

Németh – Kész Mónika rendőr-századostól, a FM RFK szóvivőjétől megtudtuk, hogy a lepsényi és a fülei körzeti megbízott közösen teljesített szolgálatot Lepsény és Mezőszentgyörgy területén. Nem sokkal délután négy óra előtt vettek észre egy ezüst színű Ford Oriont, ami szemben közlekedett velük. Meg akarták állítani, de annak vezetője a rendőrautó láttán kézi féket használva megfordult, és megpróbált elmenekülni.

A rendőrök a szolgálati gépkocsi megkülönböztető hang- és fényjelzését használva követni kezdték a nagy sebességgel haladó autót. Miközben többször melléértek, megpróbálták megállítani a sofőrt, de az több ízben is ráhúzta a kormányt a rendőrautóra, ami ennek során kétszer is ütközött a Forddal. Szerencsére a baleset során személyi sérülés nem történt.

A rendőrök az ütközések után is követték a száguldó Fordot, és rádión segítséget kértek. A mintegy negyven perces menekülés során a Ford végighaladt Mezőszentgyörgy, Kisláng, Kiscséripuszta, illetve Enying külterületén. Többségében földutakon próbált meg eltűnni, illetve behajtott egy búzamezőbe is. A két KMB-s azonban nem tévesztette szem elől.

A menekülő trió végül Mezőszentgyörgyre visszatérve, a Bacsó Béla utca egyik házának udvarán parkolt le, majd ezt követően a Fordban utazók mindegyike szaladni kezdett. A rendőrök azonban ott a helyszínen elfogták a két utast. A sofőrnek akkor sikerült elmenekülnie, de nem sokkal később őt is megtalálták, egy közeli házhoz tartozó baromfi ólban. A rendőrök mind a három személyt a Polgárdi Rendőrőrsre állították elő. A két utas egyikét értelmi fogyatékossága miatt kihallgatni nem lehetett, de a másikat tanúként hallgatták ki az ügyben.

A 20 éves mezőszentgyörgyi sofőr ellen közúti veszélyeztetés bűntett elkövetése miatt indult büntetőeljárás a Polgárdi Rendőrőrsön. Mint kiderült, azért menekül a rendőrök elől, mert vezetői engedéllyel nem rendelkezik, és soha nem is rendelkezett. A Székesfehérvári Rendőrkapitányság 2010. augusztus 12-ig a vezetéstől is eltiltotta.

Az általa vezetett Ford Orion műszaki érvényessége 2010. február 13-án lejárt, illetve kötelező felelősségbiztosítás sem volt az autón. Ezen túl az Enyingi Okmányiroda a forgalomból ideiglenesen ki is tiltotta. A szabálysértések ügyében szintén eljárást indítottak a polgárdi rendőrök.

Így a vakmerő fiatalembernek a bűncselekményen túl még több szabálysértés miatt is felelnie kell a hatóság előtt. A férfit a rendőrök szabálysértési őrizetbe vették.

 
< Előző   Következő >