Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Csalás sértettjeit keresik Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. március 24.

ImageA Székesfehérvári Rendőrkapitányság Nyomozó Osztálya csalás miatt folytat büntetőeljárást egy 34 éves budapesti férfivel szemben. A fehérvári nyomozók azt feltételezik, hogy a férfi 2008-2009 évben, az ország különböző városainak nagyobb áruházaiban, műszaki üzleteiben tévedésbe ejtett több személyt, - akik elsősorban műszaki cikkeket, egyéb termékeket kívántak volna vásárolni - azáltal hogy a bolti árnál alacsonyabban kínált termékeket részükre, majd miután megegyeztek, előleget vett át tőlük, mellyel azonnal távozott. A terméket nem szállította le részükre, erre lehetősége sem volt.

 

„A férfi elfogását követően elismerte, hogy kb 50 bűncselekményt követett el, melyek nagyobbik részét Budapesten, illetve Székesfehérváron követte el, de vallomásában elmondta, hogy Szegeden, Zalaegerszegen, Pécsett, Miskolcon, Kecskeméten, Szolnokon, Debrecenben, Nyíregyházán, Tatán, Győrött, Tatabányán, Budaörsön, Törökbálinton és további helyeken is követett el több bűncselekményeket.” – mondta honlapunknak Németh – Kész Mónika rendőr-százados, a FM RFK szóvivője.

Image
.

Az elkövetés módszere minden esetben azonos volt. A férfi a vásárlóknak a bolti árnál alacsonyabb áron kínált terméket, több alkalommal magát az áruház dolgozójának, esetleg biztonsági őrének adta ki, majd a kívánt termékre előleget kért és vett át, megkérte a sértetteket, hogy egy megadott helyen várakozzanak az árura, ezt követően a készpénzzel távozott.

Több esetben felmerült, hogy a férfi taxival távozott a helyszínről, melyet vallomásában is megerősített.

Image
.

 A rendőrség kéri, hogy akit a képen látható férfi a fenti módon tévedésbe ejtett, vagy aki a férfi által elkövetett bűncselekményekkel kapcsolatban információval rendelkezik, az hívja a Székesfehérvári Rendőrkapitányság Nyomozó Osztályát a 22/541-600/20-90-es mellékű telefonszámon.

Segítségüket előre is köszönik!

 
< Előző   Következő >