Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Sport arrow Jól sikerült a heti munka
Jól sikerült a heti munka Nyomtatás E-mail
Írta: Videoton FC   
2010. március 26.

ImageA kieső sárgalaposok, Elek és Lipták mellett Sitku sem lép pályára pénteken a Haladás ellen. A legutóbbi edzésen sérülést szenvedett játékos orvosi vizsgálata jelenleg folyamatban van, ezért bővebb információval egyelőre nem szolgálhatunk. Nincs tehát könnyű helyzetben dr. Mezey György vezetőedző.

 

- A különböző variációkat azért próbálgattuk Ligakupa és bajnoki mérkőzéseken, hogy azokat, akiknek ilyen helyzetben pályára kell lépniük, ne érje meglepetés és meglegyen a szükséges meccsterhelésük. - mondta az edző - Mind Lázár, mind Radovics készen áll a bevetésre, erről szóltak a - néha vitathatónak tűnő - cseréim, ám a csapat minden tagjának készen kell állnia arra, hogy pótolni tudják a kieső embereket. A heti munka jól sikerült, éreztem a játékosokon, azt ami tulajdonképpen már megszokottá vált: felelősségteljesen és tudatosan dolgoztak. Az őszi összecsapás azért is emlékezetes, mert idegenben szebbnél szebb gólokat rúgtunk, ám a vendéglátók, iszonyú egyéni hibáinknak köszönhetően mindig egyenlíteni tudtak, s a végén ők jöttek ki győztesen a csatából. Az őszi eredmény szerintem mindenkinek plussz erőt ad: helyre kell tenni ezt a vereséget.

A péntek esti keret:

Sebők, Tujvel, Andics, Lázár, Radovics, Horváth, Milanovic, Sifter, Présinger, Farkas I, Sándor, Polonkai, Szakály, Ponczók, Farkas II, Alves, Nikolics, Lencse.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >