Száguldás Szlovákiában |
Írta: Temesvári Márta | |||||
2010. március 31. | |||||
Szélsőséges időjárásnak lehettek tanúi a magyar tájfutó idény nyitó rendezvényén starthoz állók – illetve a szurkolók. A Vértes-hegységben, Kőhányás közelében nulla fokos hőmérséklet, nagyon erős, hideg szél, valamint összefüggő hóréteg várta a tájfutókat. Az időjárás miatt sokan el sem indultak a versenyen. Nem úgy a csákberényi Takács Csaba, aki második helyezést ért el.
Takács Csabától megtudtuk, hogy a fizikailag amúgy is túltervezett versenypályák nagyon megrostálták a mezőnyt. Mivel a verseny-körülmények nem voltak megfelelőek, és túl nagy volt a sérülésveszély, a csákberényi tájfutó nem tudott elindulni az első napon. A második napon aztán a biztonságos futásra törekedve másodikként ért a célba. A harmadik napon pedig negyedik lett. „Sajnos ilyen körülmények között nem tudtam lemérni, hogy hol tartok a felkészülésben.” – mondta Takács Csaba, aki kifejtette: „A Tájfutó Maraton elnevezésű versenyen, a Bakony hegységben, Alsopere kornyékén már megtapasztaltam a klímaváltozás hatását. Ott ugyanis nagy színt-különbségű, hosszú pályák, és 22 C várt ránk.” A sportoló – elmondása szerint – „végigszenvedte” a pályát a nagy meleg miatt, s második lett. A szlovák idény-nyitó a cseh határ közelében volt. Ahogy a fotón is látszik, csodálatosan tiszta, ámde egy kicsit hűvös időben zajlott a verseny.
Itt az ATU- Kossice színeiben, három versenyszámban, két nap alatt bonyolították le a versenyt: közép-távon, sprint számban és normál távon. A két nap összeadott légvonal-távja 17 km volt - a három verseny alapján. A „finn”-jellegű, technikás, ám nagyon gyors futást igénylő versenyen Takács Csaba második lett. „Az első helyezett olyan fantasztikus km-átlagot futott, hogy csak csúcsformában tudtam volna megszorítani.” – vallotta honlapunknak a sportoló – „Az eredményhirdetés után csak gratulálni tudtam neki.”
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|