Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Háló Party Kincsesbányán - Számítógépek harcolnak egymás ellen
Háló Party Kincsesbányán - Számítógépek harcolnak egymás ellen Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. április 06.

ImageEgy tizenkét órás játékkal kezdik az idei évet a kincsesbányai „Háló Party”-sok. A helyi Művelődési Házban megrendezendő programra eddig már közel húsz fő jelezte részvételi szándékát, akik Battlefield 2 , Call of Duty 2 , Call of Duty 4 játékokon mérhetik össze tudásukat.

 

 

Kincsesbányán az első számítógépek közötti harcra 1997-ben került sor egy tíz négyzetméteres kis helységben, s 5-6 géppel. Öt évvel ezelőtt már harminc számítógép és öt-hat féle játék futott egyszerre.

Image
.

„Természetesen ehhez a létszámhoz már megfelelő termet és áramlehetőséget kellett keresni, mert e gépek terhelés alatt sokat fogyasztanak.” – mondta honlapunknak a szervező, Idul Miklós – „Megtörtént, hogy játék közben egy egész lépcsőház világítása szűnt meg miattunk.”

Ekkor keresték fel a helyi művelődési házat, ahol kulturált körülmények között, s megfelelő technikai felszereltséggel tudtak játszani. Az érdeklődés pedig egyre nagyobb lett, hiszen a Háló Partykon ki lehet próbálni a legújabb játékokat.  

Image
.

A legkedveltebbek a katonás lövöldözős játékok (Call off Duty, Batlefild, Generals), de a gyerekek a rally versenyt, kosárlabdát, és focis játékokat is szívesen játszanak. Idul Miklós szerint a 10-12 évesek nagyon ügyesen kezelik a számítógépeket, és többször is előfordult, hogy a 40 éves, „öreg rutinosok” kikaptak tőlük. A nyeremény „csupán” a dicsőség, de azt bizony a versenyzők sokáig emlegetik!

Image
.
 

„Aki már volt hasonló játékon, az tudja, semmi nem pótolja a csendes, néha buzdító, néha csipkelődő beszólásokat a csapat és az ellenfél között.” – mondta Idul Miklós – „Ez egy külön világ. A felnőtt, családos embereknek világa, akik szeretnek játszani a saját örömükre.”

A következő programra április 17-én kerül sor. A szervezők évente két-három partit szoktak rendezni: ez most az idei első. A tervben szerepel még egy augusztusi (az iskolakezdés előtt), egy decemberi, valamint egy karácsony-környéki is.

Image
.
Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >