Kati néni idős kora ellenére még mindig aktív közéleti szerepet tölt be Pusztavám életében: takarítja a templomot, mossa és vasalja a miseruhákat, s még a harangozást is ő végzi! Sőt, a helyi néptánccsoport ruháit is ő varrta két évvel ezelőttig, amikor is eltört mindkét csuklója, s fájdalmat okozott az aprólékos munka.

.

A hagyományos, sváb öltözék ugyanis hét szoknyából áll! A hat alsószoknyára kerül egy sűrűn rakott, legfelülre pedig a „díszes”. Ez pedig rengeteg időt és kézimunkát igényel. Sokkal többet, mint amennyit az ősi, „háromlábú babák” elkészítése.

Régen az asszonyok (amikor még Kati néni gyerek volt) kimentek az erdőre, s olyan faágat kerestek, amely „három lábat adott ki”. Erre készítettek aztán egy fejet, majd megvarrták a baba testét is. Később aztán a faágat felváltotta az esztergált „láb”. Kati néni rengeteg babát készített már. Még Amerikából is kért tőle egy „elszármazott” ilyen játékot emlékbe.

A háromlábú baba

„Ha itt lenne az összes baba, amit készítettem, tele lenne az egész szoba!” – mondja az idős asszony, akinek van egy fia, két unokája, négy dédunokája – s minden leszármazottjának otthonában találhatunk ilyen babát.

No, de nemcsak ruhákkal és babákkal találkozhatunk Pratslernénél (merthogy ő elrakta az összes „szépruháját”, amit csak valaha varrt magának!), hanem régi bögréket, poharakat, bölcsőt, divatlapokat, kiságyat, székeket, ágyneműt, parasztágyat is. Mindet használta ő maga is egykoron, s mindegyikhez szép emlék fűzi.

Kati néni a régi vasalóval...

A „J” monogrammal ellátott poharat például még a nagypapája hozta „Burgenlandból” a nagymamának. A nagypapa ugyanis ott volt katona, és Julianna nevű feleségét több ajándékkal is meglepte. Ilyen volt a tövisrózsákkal díszített kasmírkendő is, amelyet azzal a vas vasalóval simítottak ki egykoron, amely persze még mindig megvan!

„Dehogy dobom ki!” – mondja a házigazda – „Pedig mire kivasaltam vele régen a sok szoknyát, majd a csillagokat láttam, mert a parázs csak izzott benne. És el sem adok semmit! Igaz, a férjem öreganyjának a tepsijét nem tartottam meg, de már megbántam, mert olyan jó kis tepsi volt! Nem olyan, mint a maiak. Manapság mindent úgy csinálnak meg, hogy hamar szétessen!”

Fotó: Finta Jánosné

És igazát bizonygatva mutat egy szalmazsákos, ágyneműtartós, diófa ágyra, „Ez aztán rendes asztalos munka!”, a fából faragott, intarzia-díszítéses székekre és a varrógépre, ami „Többet is ér, mint az új!”

S miközben a néni mesélt arról, hogy a nyolcvan éves házba hogyan csapott bele a bomba, hogy milyen volt a „régi, paraszti élet”, hogyan főztek a kemencére tett sparheltlapon, megszólalt az a régi óra, amelyet 1940-ben kapott férje bérmálási ajándékként a keresztapjától. (Pratsler bácsi 26 éve elhunyt.)