Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Az MSZP-kormány tönkretette az alkalmi munkavállalást
Az MSZP-kormány tönkretette az alkalmi munkavállalást Nyomtatás E-mail
Írta: Fidesz   
2010. április 07.

Image"Április elsejével hatályba lép a munkavállalók és a gazdák életét is borzasztóan megnehezítő alkalmi munkavállalásról szóló új törvény." - tudatta sajtótájékoztatóján Font Sándor. - "Ez a törvény megszüntette a korábbi kék- és zöldkönyves rendszert, és szerződéses típusú munkakapcsolatot rendelt el." - tájékoztatott a politikus, hozzátéve: azt ígérte a kormány, hogy ezzel az új jogszabállyal kedvezni fognak a gazdáknak, javítanak a munkavállalók körülményein és fehéredni fog a gazdaság. - "Mindebből azonban semmi sem teljesült." - szögezte le a képviselő.

 

A fideszes honatya rámutatott: ehelyett erőteljesen leszűkítették azoknak a körét, akiket ezután alkalmi munkavállalóként lehet majd alkalmazni. Ugyanis eddig sokan dolgoztak a mezőgazdaság mellett az építőiparban, illetve a vendéglátásban is alkalmi munkavállalóként. Ezután azonban - fogalmazott -, csak a házkörüli, valamint a mezőgazdasági munkálatokra lehet majd felvenni alkalmi munkavállalóként a dolgozni szándékozókat.

Emellett a munkavállalók által ledolgozható időt is lecsökkentették - ismertette a törvényt az országgyűlés mezőgazdasági bizottságának elnöke, kifejtve a részleteket: egy hét alatt 5 napot dolgozhatnak egyhuzamban, azt követően pihenőt kell tartani. Egy hónap alatt 15 napot, egy év alatt pedig összesen 90 napot lehet majd dolgozni az új jogszabály szerint alkalmi munkavállalóként.

Emellett - fűzte hozzá Font Sándor - 30 százalékosra növelték az alkalmi munkavállalóknak fizetett bérek közterheit. Nem utolsó sorban pedig ezután egy nagyon hosszadalmas és bonyolult procedúrával lehet csak felvenni az alkalmi munkákra a munkavállalókat.

Image
Fotó: Fidesz

Amint a politikus elmondta: a törvény által elrendelt szerződéses viszonynak két fajtája van. Az egyik az egyszerűsített munkaszerződés, ami önmagában is tréfa - mutatott rá a képviselő -, hiszen egy nagyon bonyolult űrlapot kell kitölteni a munkaadóknak, a másik pedig egy jelenléti ív típusú szerződés, amit viszont csak nagyon speciális esetekben lehet majd alkalmazni.

A szerződéskötés mellett egy bejelentési kötelezettség is terheli ezután a gazdákat - ismertette a részleteket Font Sándor. Ennek három formája lehetséges: elektronikus ügyfélkapuval, SMS-sel, ami nagyjából lehetetlen lesz, hiszen olyan rengeteg adatot kellene elküldeni egy-egy munkavállalóról, amit nem lehet SMS-sel megoldani. A harmadik lehetőség pedig az elektronikus ügyfélkapun telefonon keresztül történő bejelentés - hívta fel a figyelmet az eljárás képtelenségére a honatya.

Ennek a képtelen jogszabálynak a hatályba lépését akarta megakadályozni a Fidesz akkor, amikor módosító indítványt nyújtott be a jogszabályhoz, azonban ezt a fideszes képviselőkön kívül senki sem támogatta - ismertette a szavazás eredményét a Fidesz mezőgazdasági szakpolitikusa.

A képviselő aláhúzta: aki ezt a jogszabályt gazdaként betartja, az vagy tönkre fog menni - hiszen a 30 százalékos közterheket nem lehet kibírni -, vagy nem tartja be, s akkor várhatja a munkaügyi hatóság több milliós büntetését.

Egy kormányváltást követően a Fidesz ki fogja dobni ezt a törvényt, s egy másikat fog elfogadni, mely idecsábítja a foglalkoztatottakat, s melyet több országban is alkalmaznak már, mint például Spanyolországban, Olaszországban és Görögországban - hangsúlyozta Font Sándor.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >