Bármelyik szintet nézem, a hit önmagában annyit jelent, hogy kilépek önmagamból, mert kevés vagyok önmagamnak, és magamra hagyva semmire sem megyek. A létezés így van megkonstruálva a magzati léttől kezdve a halálig, a kereszteléstől a feltámadásig. Mert mindent a hitre építünk, a hiten alapszik minden a hétköznapjainkban is.

Még az is, hogy valóban anyám-apám gyermeke vagyok, és tényleg az vagyok, akinek hívnak. A hit lényege ugyanis –akár természetes, akár természetfeletti hitről legyen szó- a másik embernek a szavahihetősége. (Azért hiszem el, hogy a megvásárolt gyógyszert nyugodtan bevehetem, mert hiszek a gyógyszerész szavahihetőségében, becsületében!).

Minden hitnek az a lényege szent Pál szerint, hogy”tudom, kinek hiszek”). Ugyanez érvényes az Istenre, a vallás bármelyik témájára Vagyis, ha áttérünka felsőbb szintre, az istenibe, akkor is ugyanaz a hitnek a magja, lényege, struktúrája.

Mi nem x.y. papnak hiszünk, hanem Jézus Krisztus szavahihetőségében.” Istenem, hiszek tebenned, mert örökké igazmondó vagy” Ez bármely szinten érvényes,–a hétköznapi életünkben éppúgy, mint a politikában, az urnáknál, vagy a mai evangéliumban a kételkedő Tamás apostol esetében.

Miért hiszi el Tamás a feltámadás titkát? Mert hisz Jézus Krisztusban.--- Miért fogadom el valakinek a politikai állásfoglalását? Mert Jézus Krisztus evangéliumára építi fel a saját, a családja és a magyar haza életét.

És mindezt Isten irgalmából.