Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Ez a győzelem Magyarországé! Nyomtatás E-mail
Írta: Fidesz / MNO   
2010. április 12.

Image"Soha ennyien nem dolgoztak, nem szorítottak, nem imádkoztak ennyit a közös sikerért." - fogalmazta meg köszönetét Orbán Viktor a választások éjszakáján a budapesti Vörösmarty téren a párt szimpatizánsai ezreinek jelenlétében, hozzátéve, "köszönöm a határon innen és túl élő nemzettársainknak", gratulálva a "történelmi eredményhez". - "Ez a győzelem nem a Fideszé, ez a győzelem Magyarországé, az önöké." - fogalmazott a párt elnöke. Mint mondta, a magyarok elkezdtek írni egy mondatot '56-ban és 90-ben. Ítéletet mondtak egy korszak fölött, csakúgy mint most.

 

"A mai napon Magyarország polgárai leadták a szavazatukat magukra, és győztek" - emelte ki Orbán Viktor, hozzátéve: "Magyarország legyőzte a reménytelenséget".

Az előttünk álló feladat, hogy befejezzük ezt a mondatot, hogy Magyarország felemelt fejjel térjen vissza - mondta Orbán Viktor. Be kell bizonyítani, hogy nem egy fellángolás volt a mai eredmény - tette hozzá. A Fidesz elnöke szerint a 2010-es évnek is be kell vonulnia a történelembe. "Minden idegszálammal érzem, hogy életem legnagyobb feladata előtt állok, de ez a feladat megoldható."

Image
.

A Fidesz elnöke kijelentette: minden magyar emberre szükség van, mi a hűség emberei vagyunk. A szikár, prózai tény az, hogy ezt a választást megnyertük - mondta el vasárnap Orbán Viktor. A Fidesz KDNP Magyar Polgári Szövetség elnöke elmondta: nem egy szokványos választást nyertünk meg. "Ne ijedjünk meg: történelmi választás volt. A történelem nagy úr, de ha ad, akkor bőven ad".

A Fidesz vezetője elmondta: kellő szerénységgel és alázattal kijelenthetjük az első forduló után, hogy a kormányalakításhoz többség megvan. Orbán közölte azt is: az eredmény nem bizonytalan, nem kétséges, egyértelmű népakarattal van dolgunk, Magyarország polgárai mélyreható változást akarnak." Orbán leszögezte: tudjuk hogy az változások történelmiek, ezért nem kétséges, hogy az elvárások is azok.

"Nem fogunk megrettenni, csak mert a kihívás óriási. Soha ennyien nem dolgoztak, nem szorítottak, nem imádkoztak ennyit a közös sikerért - fogalmazta meg köszönetét Orbán Viktor a választások éjszakáján a budapesti Vörösmarty téren a párt szimpatizánsai ezreinek jelenlétében, hozzátéve, "köszönöm a határon innen és túl élő nemzettársainknak", gratulálva a "történelmi eredményhez".

Image
fotók: Pelsőczy Csaba

Ez a győzelem nem a Fideszé, ez a győzelem Magyarországé, az önöké - fogalmazott a párt elnöke. Mint mondta, a magyarok elkezdtek írni egy mondatot '56-ban és '90-ben. Ítéletet mondtak egy korszak fölött, csakúgy, mint most.

"A mai napon Magyarország polgárai leadták szavazatukat magukra, és győztek" - emelte ki Orbán Viktor, "Magyarország legyőzte a reménytelenséget". "Hány, de hány hetet, hónapot évet keseregtünk együtt végig, hogy amit látunk, az a mi hazánk?" - tette fel a kérdést Orbán. Úgy látja, "készen állunk a feladatra", utalt a választást követő, várható kormányalakításra a pártelnök.

A választás éjszakáján az ünneplésé a főszerep - szögezte le -, de hozzátette, szerénynek és alázatosnak kell maradni. Végül felhívta a figyelmet: ahol még nyitott a választás, két hét múlva legalább ennyien járuljanak az urnákhoz.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >