Ebbe, az utóbbi körbe tartozik a Paks is, amely a Vidi-meccs előtt még a csapatokat mindig felrázó edzőváltást is bedobta – bár nehéz elképzelni, hogy a zöld-fehérek veteránjainak Gellei Imrénél erősebb motiváció kell. De tény, ambíciózusan kezdték a hazaiak a meccset, és már a 3. percben vezettek: Sipeki a két belső védőnk közé tette be a labdát, arra csapott le Tököli.

Szinte a középkezdésből egyenlíthettünk volna, de utána kellett szűk húsz perc, hogy „helyreálljon a rend” – végül Sándor György egyenlített. Fölényben, a labdát többet birtokolva, veszélyesebb támadásokat vezetve játszott a Vidi, de vitathatatlan az is: Kis Károly alaposan megszervezte a Paks védekezését, a középpályán Sipeki és Böjte is a korábbiaknál defenzívebb feladatot kapott és a hazaiak szinte csak a kontrákra, illetve a csúcsékre fellőtt labdákra koncentráltak.

Nemanja Nikolics nagyon szép gólt rúgott, lépett is egyet a gólkirályi címe felé – a mérkőzés dramaturgiájában nagy szerepe van, hogy a Videoton előnnyel mehetett be a szünetben az öltözőbe. A második félidőben is jobban futballozott a listavezető, megvoltak az újabb gólra, gólokra a lehetőségek - de a mérkőzésnek, sőt inkább a bajnokságnak ebben a szakaszában, fontos szemponttá vált a biztonság is.

Összességében mindkét csapat kicsit hasonló meccset játszott az előző fordulóbelihez: a Paks, a Loki ellen is előnyben volt, de elveszítette a mérkőzést, a Vidi pedig – úgy, mint a Nyíregyháza ellen – szűken nyert, de jelentős fölényben játszott: igaz, kellett azért izgulnunk is, nehogy a hajrában is szórványos kontrák valamelyike beakadjon.