Alkotmányellenesen tiltották meg a Magosz nagygyűlését |
Írta: Fidesz / MTI | |||||
2010. április 19. | |||||
"Alkotmányellenesnek minősítette az Alkotmánybíróság (AB) a Fővárosi Közgyűlés egy 2006. októberi rendeletét, amellyel gyakorlatilag megtiltotta a Magosz Kossuth térre hirdetett nagygyűlését.W - közölte a Fidesszel szövetséges gazdaszervezet szövetségi igazgatója vasárnap a főpolgármesteri hivatal előtt tartott sajtótájékoztatóján. Budai Gyula a részletekről szólva kifejtette: 2006. október 26-ára a Magosz mintegy ötezer ember és hatszáz mezőgazdasági jármű részvételével nagygyűlést hirdetett a budapesti Kossuth térre, mert az agrártárca "a magyar gazdáknak tett ígéreteit nem tartotta be".
A Fővárosi Közgyűlés azonban - folytatta - a demonstráció előtt hozott egy rendeletet, amellyel gyakorlatilag megtiltotta a nagygyűlést. E rendelet ugyanis arról szólt, hogy a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó rendezvényeken a színpadra, a hangosításra és a parkolás céljából elhelyezett járművekre közterület-foglalási engedélyt kell kérni. Az AB azonban - négy év után - most pénteken kimondta: alkotmányellenes a közgyűlési rendelet - ismertette Budai Gyula. Tájékoztatása szerint az Ab határozatában az áll, hogy a Fővárosi Közgyűlés említett rendelete ellentétes az alkotmány azon meghatározásával, hogy a Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, ezt pedig más nem korlátozhatja. A gyülekezési jog esetében ez a jogszabály a gyülekezési törvény. Az alkotmány azt is kimondja, hogy a helyi képviselő-testület feladatkörében rendeletet alkothat, ez azonban nem lehet ellentétes magasabb rendű jogszabállyal. A Fővárosi Közgyűlés rendelete tehát ellenkezik az alkotmánnyal és a gyülekezési törvénnyel is - foglalta össze a Magosz szövetségi igazgatója, hangsúlyozva, hogy a gyülekezési jogra vonatkozó rendelkezéseket csak az Országgyűlés módosíthatja. Budai Gyula arra kérte Demszky Gábor (SZDSZ) főpolgármestert, hogy azonnal módosítsák ezt a rendeletet. Megjegyezte azt is: úgy látja, teljesen egyértelmű, hogy az elmúlt húsz évben Demszky Gábor és az általa irányított MSZP-SZDSZ-es közgyűlés alkalmatlan volt arra, hogy a fővárost vezesse.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|