Kezdőlap arrow Belpolitika arrow Túra a bányagödrökhöz - Tiltakozik az Egyesület
Túra a bányagödrökhöz - Tiltakozik az Egyesület Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. április 27.

ImageA gyakorlatban mutatta meg a Kincs Kultúra Sport Egyesület, hogy miért nem támogatja azt, hogy a Bakony-Green Kft engedélyt kapjon egy millió köbméteres bányagödör inert(építési)hulladékkal való feltöltéséhez. A kincsesbányai szervezet „nemkívánatosnak” tekinti az említett cég jelenlétét Kincsesbányán. Álláspontjukat pedig nemcsak szavakban, hanem tettekben is kinyilvánították: egy olyan túrára várták az érdeklődőket, ahol megmutatták a rekultivációval kapcsolatos, súlyos problémákat.

 

„Egyesületünk már évek óta folytatja ezt a küzdelmet.” – nyilatkozta a Fehérvári Híreknek Szatzker Csaba – „A rekultivációval önmagában egyet értünk, a Bakony-Green Kft. jelenlétét azonban nemkívánatosnak tekintjük Kincsesbányán.”

Az említett cég szinte már a megjelenése pillanatában indulatokat kavart. Ennek oka az volt, hogy a vállalkozás miatt nagy mennyiségű szemét került be a telephelyre. A Környezetvédelmi Felügyelőség 400 ezer Ft-ra meg is büntette a Kft-t, a szemetet pedig elszállíttatták. Szatzker Csaba szerint már a cég telephelyét is igen nehéz bizalomgerjesztőnek nevezni: egy semmitől sem védő lánc látható a bejáratnál, az egykori „alibi kerítés” pedig letaposva árválkodik.

Image
.

A bányagödör sok helyen életveszélyes: 30-40 méteres, függőleges falait gyakorlatilag bárki könnyedén megközelítheti. A korábbi bányászkodás eredményeként a környéket vágatrendszerek veszik körül - természetesen most már vízzel elárasztva. Így, ha szennyeződés történik, az rendkívül gyorsan nagy távolságokat tehet meg, s e folyamat visszafordíthatatlan.

 A vízvédelmi bázison lévő gödörből kitermelt bauxit vízzáró rétegként szolgált, - amit kibányásztak - így a nyitott karsztként akadálytalanul ereszti át a belehulló, befolyó csapadékot, adott esetben pedig bemoshatja a szennyeződéseket is, amit felszámolni lehetetlenségnek tűnik, a károk pedig egyszerűen felbecsülhetetlenek, évtizedekre kihatóak lehetnek. Példaként említendő, hogy az intenzív bányaművelés idején, az attól jóval távolabb lévő, környékbeli melegvizes források, kutak is teljesen elapadtak.

„2009-ben a Bakony-Green ügyvezető igazgatója, tulajdonos lett egy másik – a Szeghegyi bányagödörben -, amely a fenti gödörtől párszáz méterre található.” – világított rá a ténykere Szatzker Csaba -„Szakhatósági engedélyekkel természetesen itt sem rendelkeztek, viszont vígan hordák a gödörbe a hulladékot. Álláspontjuk szerint csupán egy méteres magasságig történő terület kiegyenlítést végeztek, ami csak bejelentés köteles az építési hatóság felé. A valóság azonban mást mutatott.”

A munkákat két pesti hajléktalannal végeztették, akiknek a szociális körülményeik katasztrofálisak voltak. Vizük alig volt, s wc-vel, árammal sem rendelkeztek. A lakók elmondása szerint sokat panaszkodtak a szociális körülményekre, a bánásmódra és a „fizetéstelenségre”

Image
Fotó: Lőrincz László

Az Egyesület úgy látja, hogy a gödörben nyoma sincs annak, hogy egy méteres magasságban történne betöltés. Helyette 7-8 m magas inert hulladékkal betöltött falat láthatunk. Találtunk még a helyszínen temetői hulladékot, a gödörben autógumit, de a veszélyes hulladéknak számító palát és bitumenes járólapot sem kellett sokáig keresgélnünk.

„Fellépésünk után egyébként a Szeghegyi tevékenység teljesen megszűnt.” – mondott egy örömteli hírt is Szatzker Csaba - „A Környezetvédelmi Felügyelőség járt a helyszínen, és a Munkavédelmi Felügyelőség is vizsgálatot indított.”

E jelenséget, összefüggéseket mutatta be a gyakorlatban az Egyesület egy túra keretében. A túrát Báthoryné Gitta és Szatzker Csaba szervezte, Szolga Ferenc vezetésével pedig kimerítő válaszokat kaphattak az érdeklődők.

Természetesen felkerestük a Bakony-Green Kft.-t is, ahol azt mondták, hogy az illegálisnak számító hulladékot a helybeli lakosok szállítják be az érintett területre, hogy ellehetetlenítsék az ő működésüket. Ezt pedig – ígéretük szerint – hamarosan igazolni is fogják.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >