Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Kultúra arrow "Ki szívét osztja szét, ő lesz a remény..."
"Ki szívét osztja szét, ő lesz a remény..." Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. május 12.

ImageAz összefogásban nagy erő rejlik. Így gondolhatta ezt Kincsesbánya és Isztimér is, amikor egy jótékonysági műsort szerveztek - a két település közösen. Az est bevételét a két óvodának, valamint az általános iskolának ajánlották fel. A szervezők szerint azért, mert ilyentájt, a csoportok és az osztályok év végi kirándulásakor lehet a leginkább szembesülni azzal, hogy mennyire megromlott a szülők anyagi helyzete.

 

„Élelemre, ruhára még csak telik, de a nyaralás, kirándulás már sok családnál luxusszámba megy.” – nyilatkozta honlapunknak a kincsesbányai Szolga Ferencné – „Főleg ott, ahol három-négy gyermeket is nevelnek.”

Szolga Ferencné szerint sajnos egyre nagyobb a szegénység, s hogy enyhíteni lehessen a szorításán, nagy összefogásra van szükség. A rossz gazdasági helyzetnek pedig főleg a gyermekek a szenvedő alanyai. Ezért szerveztek jótékonysági estet Isztiméren, a helyi Kultúrházban.

Image
.
 

A program során „nagyszabású”, vidám műsort adott elő a kincsesi Férfi- és Nőnapi szereplőgárda egy része, a kincsesbányai és isztiméri Nyugdíjas Klubok, a Tóth család „nagymamástól”, valamint a Dinamic Dance Mazsorett Csoport.

A rendezvényen először Fiedler Albertné, Isztimér polgármestere köszöntötte a közönséget és a szereplőket, Kovács Edit főjegyző pedig a fotós szerepét vállalta el. Keszte Jánosné, a kincsesbányai Kazinczy Ferenc Általános Iskola igazgatója elmondta a jelenlévőknek, valamint honlapunknak is, hogy milyen nagy segítséget jelent a gyerekek számára ez a támogatás.

Az esten egyébként jelen volt mindkét óvoda vezetője is.

Image
Fotó: Kovács Edit körjegyző

A mulatság története egyébként már hat évvel ezelőttre nyúlik vissza! Még a kincsesbányai Pataki Gyula bácsi ötlete volt az, hogy rendezzen a Nyugdíjas Klub a kincsesi gyermekintézmények javára jótékonysági műsort. Akkor Mészáros Ferencné volt a klub vezetője, aki három éven keresztül szervezte a programokat. Az isztimériek aztán átvették a stafétát, és a következő három alkalmat falujukban váltották valóra, immár már bevonva a fiatalabb korosztályt is.

„Ki szívét osztja szét, ő lesz a remény…” – ez volt a mottója a 2010-es rendezvénynek.

„Reméljük, idén is sikerült hozzájárulni ahhoz, hogy kevesebb legyen a szomorú gyermekarc.” – nyilatkozta Szolga Ferencné…

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >