Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Kék hírek arrow Ismeretlen támadókat keresnek a dunaújvárosi rendőrök
Ismeretlen támadókat keresnek a dunaújvárosi rendőrök Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. május 14.

ImageCsütörtök hajnalban Dunaújvárosban, a Béke tér mellett lévő autószalon kerítésénél támadott meg két ismeretlen férfi egy háromfős fiatalokból álló társaságot. A trió hölgy tagját szó nélkül félrelökték, míg a két fiút ütlegelni, illetve rugdosni kezdték. A sértetteknek a bántalmazást követően sikerült elszaladniuk a Piac tér felé. Egyikük súlyos, míg a másik könnyű sérülést szenvedett.

 

A rendőrség tájékoztatása szerint az elkövetők kb. 20-25 év körüliek, 175 cm magasak, sportos testalkatúak, fehér bőrűek. A bűncselekmény elkövetésekor mind a ketten farmernadrágot viseltek, míg egyikükön pulóver, a másikon pedig farmerdzseki volt.

Egy másik bántalmazásról is bejelentés érkezett tegnap hajnalban a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra. A helyszín ezúttal a Szórád Márton és a Kossuth Lajos út kereszteződése volt. A támadók itt is ketten voltak. Áldozatuk egy férfi volt, aki a piac nyitását követően, hazafelé tartott. A bántalmazás során nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A támadók egyike kb. 25-30 év körüli, kb. 170 cm magas, normál testalkatú. Az arca kerek, szakállt, bajuszt nem visel, haja rövid. Világos, hosszú ujjú felsőben és kék farmerban volt. A másik férfi is kb. 170 cm magas, haja szintén rövid. A bűncselekmény elkövetésekor ő is farmerban volt, a felsője viszont sötét színű volt.

A dunaújvárosi rendőrök vizsgálják, hogy a két támadás elkövetői ugyanazok lehettek-e. Keresik őket.

 
< Előző   Következő >