A Magyar Vöröskereszt gyors segítséget nyújt a rászorulóknak |
Írta: Temesvári Márta | |||||
2010. május 20. | |||||
Ötmillió tonna, több mint másfél millió forint értékű tartósélelmiszer, hárommillió forint rendkívüli adomány, 600 takaró, a mentési munkálatokat segítő eszközök és ismét él a 1749-es segélyvonal – így próbál segíteni a Magyar Vöröskereszt a májusi rendkívüli időjárás sújtotta településeknek. A napok óta tartó ítéletidő miatt kialakult árvizek hatására több ezer ember veszítette el otthonát idehaza. A rendkívüli időjárás leginkább Borsod – Abaúj- Zemplén megyét sújtotta. Észak-Magyarországon soha nem tapasztalt áradás kezdődött. Minden idők legnagyobb árvizét mérték a Bódván, a Hernádon, a Zagyván, a Tarnán, az Ipolyon és a Sajón.
Csali Annamária, a Vöröskereszt sajtóirodájának munkatársa arról tájékoztatta a Fehérvári Híreket, hogy a Magyar Vöröskereszt munkatársai részt vesznek az árvízi védekezésben és kitelepített családok megsegítésében is. Várhatóan a Magyar Vöröskereszt Központi Rendeltetésű Szolnoki Műszaki Mentőegységét is a helyszínre vezényeli majd az Országos Igazgatóság. Komárom-Esztergom megyében, Tatabányán eddig négy embert kellett kitelepíteni, elhelyezésükről a Vöröskereszt megyei szervezete gondoskodott. A Vöröskereszt Békés megyei szervezete a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság kérésére riasztotta a Körös Mentőcsoportba delegált 4 fős egészségügyi, és 4 fős vízimentő csoportot, melyekből két-két fő indult Borsod megyébe segítséget nyújtani. A Nógrád megyei Ipolytarnócon 30 főt telepítettek ki a helyi Vöröskereszt a rászorulók élelmezésében vesz részt.A Magyar Vöröskereszt továbbra is várja a felajánlásokat a K&H Bank 10405004-00026547-00000000 számlaszámra, valamint - a három hazai mobilszolgáltató összefogásának köszönhetően - ismét működik a 1749-es segélyvonal. A 1749-es számot hívó vagy az erre a számra az „ARVIZ”, vagy „ÁRVÍZ” szót szöveges üzenetben küldő ügyfelek 200 forintot adományoznak, amely a Magyar Vöröskereszt közreműködésével jut el a mentési munkálatok céljaira és a kárt szenvedettekhez. Legutóbb a Haiti-t sújtó földrengés után volt hasonló, közös gyűjtést akkor összesen 402.449 sms és hívás érkezett, ezzel közel 80,5 millió forintnyi adomány került a rászorulókhoz
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|