Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Kék hírek arrow Előzetesben az ercsi gyanúsított
Előzetesben az ercsi gyanúsított Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. május 28.

ImageA Székesfehérvári Városi Bíróság tegnap délelőtt előzetes letartóztatásba helyezte azt a 34 éves ercsi asszonyt, akit a hétvégén Ercsiben történt halált okozó testi sértés elkövetésével gyanúsít a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya. Mint arról korábban hírt adtunk, április 23-án kora hajnalban gázálarcban permetezővel a hátán egy férfi egy ercsi házhoz ment, majd először a házból kilépő tulajdonost, majd a család többi tagját is eddig ismeretlen összetételű vegyi anyaggal lefújta. Emiatt dulakodás alakult ki az ott lakók és a férfi között, melynek során a család egyik nő tagja egy bottal többször megütötte a rájuk vegyszerrel támadó 39 éves ercsi férfit, aki ennek során a helyszínen életét vesztette.

 

A bűncselekmény elkövetésénél a nő kést nem használt. A vegyszeres támadás során az 54 éves családfő és lánya - a későbbi gyanúsított – nyolc napon belül gyógyuló bőrfelmaródásos sérüléseket szenvedett.

R. Szabó Ágnes FM RFK szóvivő elmondta honlapunknak, hogy A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya vizsgálja, hogy más személynek volt-e szerepe az események alakulásában. Az ügy kapcsán különböző találgatások láttak napvilágot, melyekkel kapcsolatban a nyilvánosságot a következőkről tájékoztatjuk: A rendőrség eddig beszerzett adatai alapján az elhunyt férfi nem volt tagja egyik polgárőr szervezetnek sem.

A bűncselekmény során elhunyt 39 éves ercsi férfi korábban sem bejelentést, sem feljelentést nem tett a rendőrségnél azzal kapcsolatban, hogy sérelmére bűncselekményt követtek volna el. Az eddig beszerzett adatok alapján a férfi közvetlen rokonai, illetve ismerősei sem tudtak arról, hogy a sérelmére állítólagosan elkövetett bűncselekmények miatt feljelentést tett volna, vagy szándékában állt volna feljelentést tenni a rendőrségen.

A rendőrség cáfolja azon lapértesüléseket, melyek szerint Ercsiben a rendőrőrs érdemben nem foglalkozik a bejelentőkkel. A rendőri intézkedések elmulasztásával kapcsolatban ilyen jellegű panasz nem érkezett a rendőrséghez. A nyomozás eddig beszerzett adatai, illetve a vallomások alapján az megállapítható, hogy a vegyszeres támadást megelőzően a férfi észlelte, hogy a házából eltűnt egy fűkasza és akkumulátorok. Azt vélelmezve, hogy ezt a család lopta el tőle, rájuk támadt.

A nyomozók a megtámadott családnál nem találtak fűkaszát. A különböző hírportálokon megjelent információkkal ellentétben az elhunyt férfi házának kerítésébe nem volt áram vezetve, annak ellenére, hogy a veszélyre tábla hívta fel a figyelmet. Az ingatlanon több nagy értékű szerszámot, illetve gépeket, valamint különböző tárgyakat találtak érintetlenül a nyomozók. A megtámadott ercsi család több tagjával szemben folyt már szabálysértési-, illetve büntetőeljárás a rendőrségen. Az elmúlt két évben több, mint egy tucat bűncselekmény, illetve szabálysértés elkövetésével hozták összefüggésbe az egyes családtagokat. Az ügyben orvos-szakértő és vegyész-szakértő lett kirendelve, mely szakértői vizsgálatok jelenleg még folyamatban vannak.

A hétvégén történtekre tekintettel a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a köznyugalom érdekében megerősítette a rendőri jelenlétet Ercsiben. A várost eddig is kiemelten kezelte a rendőrség, tekintettel arra, hogy az átlagosnál több kisebb súlyú vagyoni kárral, bár annál nagyobb bosszúsággal járó bűncselekmény elkövetése történt a településen.

Az Ercsi Rendőrőrs 22 fős állományát több, mint egy éve rendszeres jelleggel erősíti a Készenléti Rendőrség. A közelmúltban végzett és a Dunaújvárosi Rendőrkapitánysághoz érkezett 16 rendészeti szakközépiskolás közül 9 kolléga kezdte meg áprilisban a szolgálatát az Ercsi Rendőrőrsön. A hétvégi eseményeket követően a megye több kapitányságáról csoportosított oda át erőket a főkapitány.

„A közbiztonság megteremtésében a rendőrséggel együttműködik Ercsi Város Önkormányzata, a helyi polgárőrség, valamint a civil szervezetek is. A közelmúltban az önkormányzat térfigyelő kamerarendszert épített ki a városban, mely jelenleg is üzemel.” – mondta R. Szabó Ágnes - ’A tegnapi napon Ercsiben megtartott közgyűlésen Budavári Árpád r. alezredes, dunaújvárosi rendőrkapitány beszámolóját egyhangúlag elfogadta a testület.”

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a hétvégén történt eseményeket szigorúan a tényekre szorítkozva a szakma szabályainak megfelelően vizsgálja. Amennyiben bárkinek az esettel kapcsolatban olyan információ van a birtokában, mellyel elősegítheti a nyomozást, kérjük hivatalos bejelentés formájában segítse ezzel a rendőrség munkáját.

 
< Előző   Következő >