Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Szabolcs atya heti útravalója: AZ ATYA, A FIÚ ÉS A SZENTLÉLEK NEVÉBEN Nyomtatás E-mail
Írta: Barlay Ödön Szabolcs   
2010. május 31.

ImageA mai evangélium kézzelfogható választ ad arra a kérdésre, hogy az egyház honnét veszi a bátorságot és a bibliai alapot a legnagyobb misztériumunk, a Szentháromság hirdetéséhez. Ha odafigyelünk Szent János felolvasott szövegére, láthatjuk, hogy mind a három isteni személyt említi: az Atya, Fiú és a Szentlélek - ott ég és világít e pár mondatos szövegben: „Ami az Atyámé az enyém is”, vagyis a Fiúé is. É félreérthetetlenül kijelenti, hogy küldi a Szentlelket, az Igazság lelkét, aki majd megdicsőíti őt. És nem magától, hanem „az enyémből veszi mindazt, amit majd mond nektek”.

 

Búcsúbeszédében még azt is elmondta az apostoloknak, hogy jobb, ha ő, a Fiú most elmegy, mert különben nem kapnák meg a Szentlelket. Vagyis mindent elmond, ami kell ahhoz, hogy aztán a teológusok ezt a titkot valahogy szavakba foglalva elmondhassák nekünk.

Persze, hogy nincs bent a bibliában ez a kifejezés: Szentháromság, de a titok tartalma benne van, és Jézustól tudjuk. Ha mégis közelebb, vagyis élet-közelbe akarjuk hozni a Szentháromság titkát, jó, ha az Úr Jézushoz fordulunk segítségért. Hiszen őt éppen azért küldte az Atya közénk, hogy valamit megtudhassunk a szentháromságos Istenről. 

Legjobb, ha Szentséges Szívére hajolunk, mint Szent János apostol. Mert egyet ne felejtsünk el: az Istennek szíve van. A Fiúnak, akit annyira szeret az Atya, épp olyan szíve van, mint mindannyiunknak. És most nemcsak biológiai, anyagai értelemben használom ezt a szót, hanem a szeretet nyelvén ejtem ki a számon.

A Szentháromságnak szíve van, mert Jézus lándzsával átdöfött szíve örökké ott lüktet, ahol az Atya és a Szentlélek van. És ha ebből indulok ki, nem is olyan rideg titok a Szentháromság misztériuma, hiszen egyetlen szóval tudja Szent János is kifejteni, hogy ki az Isten: „Isten a szeretet”

 
< Előző   Következő >