Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Kultúra arrow Örömfestés Gútán, Kolárovóban
Örömfestés Gútán, Kolárovóban Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. június 03.

ImageA felvidéki, Gútai Magyar Tannyelvű Középfokú Szakmunkásképző Magániskolába látogatott a székesfehérvári „SMV 2000 Festőtanoda”. A tanodát egy három órás bemutatkozásra hívták meg az intézmény vezetői. Simon M. Veronika festőművésznő elmondása szerint izgalmasnak bizonyult a találkozó. A két bemutató festészetet zenés-irodalmi műsor (Dedik János író és Enyedi Béla zeneköltő) kötötte össze, ő pedig elméleti előadást tartott az Amerikai Grafikai kurzus anyagából.

 

A program során a nagyszámú hallgatóság - főleg a művészet iránt érdeklődő diákok - jobb agyféltekés rajzokat készítettek, néhányat abból a sok-sok gyakorlatból, amely jobb agyféltekére állítja át a művészeti ténykedést.

Image
.

Simon M. Veronika az első bemutató festészetet előadással ötvözve mutatta be az ecsetes technikával történő alkotást, majd a harmadik órában a jelenlévő tanodások, Juhász Bálint (Őcsény, általános iskolás), Lovas Anett (Őcsény, középiskolás), Matúz Péter (Sárkeresztes, egyetemista), Gy. Simon Margit (Székesfehérvár) és Simon M. Veronika, a 10 éve alakult Tanoda vezetője közös örömfestést mutatott be.

Image
.

„A helyszínen vállalt ötletét festette meg mindenki, olyan méretben és olyan technikával, ami a kiválasztott témájához illett.” – mondta Simon M. Veronika – „Mindenki tiszta fehér kasírozott vászonnal kezdte meg a munkát, és a képen látható alkotással fejezte be, azt.”

A közös festésre szánt egy óra elegendőnek bizonyult, hiszen még az alkotások bekeretezése is belefért ebbe a rövid időbe! Napraforgó, pipacsok, tájkép és Matúz Péter telefonkártyás technikával készített elefántja láthatók a festményeken.

Image
Fotó: Enyedi Béla

Kellemes beszélgetés, közös ebéd, majd búcsú következett, de a jövő tanévre újabb találkozást kért Szokol Dezső tulajdonos a résztvevőktől, azt kérte: „Jövőre, veletek, ugyanitt!”

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >