Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Gyermeknap a móri Szent Erzsébet Iskolában Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. június 03.

ImageGyermeknapot szervezett a móri Szent Erzsébet Iskola tanári kara – és a szülők - az intézmény diákjai számára. A rendezvény során minden gyermek megtalálta az őt leginkább érdeklő elfoglaltságot, hiszen igazán sokszínű programból válogathattak. Volt táncház, íjazás, sétakocsikázás, akadálypálya, egészségvédelmi érdekességekről szóló előadás, alkotóház, s különleges járművekkel (tűzoltóautó, rendőrautó, munkagép) is meg lehetett ismerkedni. Az egyes helyszíneken sok szülő is bekapcsolódott a játékba, így igazi családi – közösségi nappá vált a rendezvény.

 

Kovács Béla, az iskola igazgatója elmondta honlapunknak, hogy a programokról a nevelők és szülők, a finom ebéd elkészítéséről pedig a szülők gondoskodtak.

Image
A szülők főzték az ebédet

Az iskolai gyermeknap létrejöttét nagyon sokan támogatták Mórról is: A diákok a Városi Tűzoltóság jóvoltából például megismerkedhettek két tűzoltóautóval. A Városi Rendőrkapitányság segítsége révén még a járőrautóba is beülhettek. Az íjászok közreműködésével gyerekek és felnőttek egyaránt kézbe vehették a régi időket idéző eszközöket, s kipróbálhatták a batikolás legfontosabb lépéseit.

Image
Lovaskocsikázni is lehetett

A Magyar Vöröskereszt Móri Szervezete révén egészségvédelmi ismereteket szerezhettek, sérülések másolatait láthatták. Az egyik vállalkozó bemutatta a munkagépeit, s a nap során lovas fogatokkal indulhattak sétakocsikázásra a gyerekek és szülők egy gazdálkodó apuka felajánlásaként.

 „Iskolánk pedagógusai szervezték meg a táncházat, a kézműveskedést és papírmunkák készítését, a tornatermi akadálypályát, a biológia-egészségvédelmi feladatokat, továbbá ügyeltek a többi helyszínen is.” – mondta Kovács Béla.

Image
A kézműves foglalkozás is sokakat vonzott

A szülők a játékokban elfáradt gyermekek, valamint a felnőttek déli jóllakatásáról gondoskodtak: üstökben főzték a gulyáslevest. A gyermeknap végén pedagógusok és szülők kissé elpilledve, ám a jól végzett munka örömével térhettek haza.

Az igazgató szerint az esemény lehetőséget biztosított a diákok szórakozásán túl a szülők és nevelők, valamint a szülők egymás közötti kapcsolatának megerősítésére is. Ráadásul e nap ismét rávilágított a katolikus iskolák egyik legfontosabb jellemzőjére: a közösség összetartozására, a közös gondolkodásra és cselekvésre.

Image
A Vöröskereszt előadásaira kicsik és nagyok egyaránt kíváncsiak voltak

Kovács Béla ezúton is köszöni minden pedagógus, szülő és támogató segítségét!

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >