Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Sport arrow Móri mesterhármassal zárta a szezont
Móri mesterhármassal zárta a szezont Nyomtatás E-mail
Írta: Videoton FC   
2010. június 07.

ImageSzezonbeli utolsó bajnokiját játszotta Varga István csapata a kiesés elől menekülő Barcs otthonában. A Vidi II NB II-es újoncot avatott Czirjék Zoltán személyében, aki az eltiltott Halasi helyett állt be a piros-kékek kapujába. A debütálás abból a szempontból nem sikerült túl jól, hogy már a második percben gólt szerzett a hazai csapat, egy szélről érkező beadást fejelt a hazaiak játékosa a Vidi II kapujába, Czirjéknek esélye sem volt hárítani. Ezt követően a vendég csapat fokozatosan átvette a mérkőzés irányítását.

 

Rengeteg helyzetet dolgozott ki a Vidi, de egyenlíteni csak közvetlenül a szünet előtt sikerült, ekkor Móri értékesített egy a Vidi II számára megítélt büntetőt.

Fordulás után néhány perccel újabb gólt szerzett Móri, de mindenképp említést érdemel Kocsis Dávid is, aki a félidőben csereként állt be, és gyönyörűen kényszerítőzött a csapatkapitánnyal. A mérkőzés 65. percében Fejes passzolt vissza az érkező Mórinak, aki ezúttal sem hibázott, klasszikus mesterhármast ért el a Vidi II rutinos támadója.

Image
Fotó: Simon Erika / Videoton FC

A három gólon kívül további helyzeteket dolgozott ki csapatunk, de ezeket nem sikerült értékesíteni.

Így is magabiztos győzelemmel búcsúztunk a 2009/2010-es szezontól és 36 ponttal - amennyiben a Győr II jövő héten nem szerez pontot - a nyolcadik helyen zárjuk a szezont, azonban, ha a Győr II akár csak 1 pontot is szerez az utolsó fordulóban a Bp. Honvéd II ellen, akkor a 9. helyet fogjuk megszerezni.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >