Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Sport arrow Az MLSZ döntött az alapszabály-változtatásról
Az MLSZ döntött az alapszabály-változtatásról Nyomtatás E-mail
Írta: Videoton FC   
2010. június 15.

ImageA küldöttek elfogadták a Magyar Labdarúgó-szövetség új alapszabályát a hétfőn Telkiben tartott rendkívüli közgyűlésen. - Az alapszabály kidolgozásában , szövegezésében oroszlánrészt vállalt a Videoton FC, megteremtve a centralizált, hatékony, prosperáló vállalatként működtethető szövetség feltételeit. A közgyűlés az alapszabály valamennyi, mind az 51 paragrafusát - olyanokat is, amelyek változatlanok maradtak - egyesével szavazott meg. Vita nem volt, a küldöttek egyetértettek valamennyi fontos változtatással.

 

Ezek közül kiemelendő, hogy kisebb létszámú, hatékonyabb lesz az elnökség, a megyei szövetségek helyét megyei igazgatóságok veszik át, megszűnik a Gyermeklabdarúgó-szövetség, és a hivatásos futball szervezését sem liga látja el. Ezután a jelen lévő 8 elnökségi tag feloszlatta a vezető testületet, majd az MLSZ-t a július 6-i tisztújító közgyűlésig irányító ad hoc bizottság tagjainak a küldöttek Dunai Antalt, Nemes Ferencet és Helmeczy Lászlót választották meg, elnöke pedig Nemes lett.

Ezt követően még a 2010-es pénzügyi tervezetet fogadták el a küldöttek. Az MLSZ tisztújító közgyűlését július 6-án tartja, az alapszabály-módosítások elfogadása után biztosra vehető, hogy az egyetlen jelöltet, Csányi Sándort választják meg a szervezet új elnökének.

Image
Fotó: Simon Erika / Videoton FC

"Az új alapszabály mindenkitől lemondást követel, de összességében ebből profitál a labdarúgás" - jelentette ki Nemes Ferenc, aki hozzátette, már nagyon várja, hogy legyen legitim elnöke az MLSZ-nek. - "A Borsodi Sörgyárral kötött főszponzori, 100 millió forintos szerződés június végén lejár. Az MLSZ új ajánlatot tett a folytatásra, ám a cég mindaddig nem válaszolt, amíg nem derült ki, hogy Csányi lehet az új elnök. Ez mutatja mit jelentene, ha egy nagy befolyással rendelkező ember kerül az MLSZ élére. A profik jelöltje Tarsoly Csaba, míg az amatőröké én leszek az MLSZ elnökségi tagságra" - mondta Nemes, aki hozzátette, a profik és amatőrök egy-egy jelöltjét nem Csányi nevezte meg.

Az MLSZ korábbi elnöke, Kisteleki István decemberi bejelentésének megfelelően négy éven át tartó regnálása után a február 27-i rendkívüli közgyűlésen lemondott, azóta Nemes Ferenc általános alelnök irányította a szervezetet. Nemes április 28-án jelentette be, hogy Csányi elfogadta az MLSZ felkérését az elnöki posztra.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >