Kamionfülkére fájt a foguk |
Írta: Temesvári Márta | |
2010. június 18. | |
Székesfehérvár határában, a 8-as főút mellett található benzinkút mögött mintegy két hete őrizetlenül parkol egy kamion. A szlovák felségjelzésű járművet még a rendőrök állíttatták le, mert AETR szabályt szegett vele a sofőr. A szlovák férfi forgalmi engedélyét elvették, és mivel a rá kiszabott bírságot nem tudta befizetni, ezért azt nem kapta vissza, így a kamiont nem használhatta. Arról már korábban intézkedett, hogy rakományát más továbbszállítsa, a fülke viszont lezárásra került.
Az őrizetlenül hagyott vontatóról a jó néhány nap alatt több alkatrészt is leszereltek ismeretlenek. Tegnap este azonban három fiatal úgy gondolta, az egész fülkét elviszi. R. Szabó Ágnes szóvivőtől megtudtuk, hogy a sárbogárdi fiatalok egy trélerrel közelítették meg jó ideje kiszemelt „járművüket”, azonban pechjükre egy állampolgári bejelentést követően tervüket a rendőrök meghiúsították. A járőrök elfogták a 24, a 21, illetve a 17 éves fiatalokat, majd előállították őket a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra, ahol a Forrónyom lopás elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatta ki őket. |
< Előző | Következő > |
---|