Két nap alatt két győzelem |
Írta: Pálfay Károly | |||||
2010. június 30. | |||||
Főiskolás válogatottunk két magabiztos győzelemmel kezdte meg a szereplését a világbajnokságon. Így Csengeren Románia ellen nyolc, Nyíregyházán Japánnal szemben tíz gólos sikernek volt részése Szikora Melinda és Tilinger Tamara. A keddi mérkőzés után Pumi foglalta össze az első két nap tapasztalatait…
Tilinger Tamara, az Alcoa FKC irányítója: „Nagyjából összeállt a csapat, összeszoktunk. Tegnap a románok ellen nagyon jól védekeztünk és a támadásokat is pontosan hajtottuk végre, aminek köszönhetően nagyarányú győzelmet értünk el. A mai meccs eleje kissé nyögvenyelős volt, fülledt volt a csarnokban is, és nekünk már a második meccsünk volt, míg a japánok most játszottak először a tornán, mivel tegnap szünnapjuk volt. Nagyon örülök, hogy végül biztos győzelemmel zártuk a mai napot is; bízom benne, hogy a többi meccs is legalább így fog sikerülni. Mivel nekem ez az első főiskolás világbajnokságom, most tapasztalom először, hogy milyen jó a hangulat a csapatok között. Azonban mégiscsak egy vb, ahol jó lenne aranyérmet szereznünk!" 1. forduló: Magyarország – Románia 36-28 (21-13) Csenger, 400 néző Magyarország: Szikora, Király, Hoffmann (kapusok), Tilinger 10, Temes 6 (4), Csáki V. 5, Cifra 3, Hornyák 3, Sopronyi 3, Kazai 2, Kelemen 2, Orbán A. 1, Vasas 1, Balogh B. Románia: Smedescu, Suba (kapusok), Geiger 9 (1), Tacalie 9, Burghel 3, Brinzan 2, Marin 2, Carstea 1, Drutu, Paraschin, Pop, Zamfir. Kiállítások: 12 perc; 6 perc Hétméteresek: 4/4; 1/2 2. forduló: Magyarország – Japán 32-22 (19-11) Nyíregyháza, 250 néző Magyarország: Király, Hoffmann, Szikora (kapusok), Hornyák 6 (1), Sopronyi 6, Balogh B. 3, Cifra 3, Kazai 3. Kelemen 3, Orbán A. 3, Tilinger 3, Csáki V. 1, Vasas 1. Japán: Shihara, Totsuka (kapusok), Hayakawa 3, Inaba 3, Ishii 3. Maeda 3 (1), Tarui 3 (2), Yoshida 3, Gima 1, Hara 1, Kamakura 1, Yamada 1, Kobayashi, Takahashi. Kiállítások: 4 perc; 2 perc. Hétméteresek:1/4; 3/4
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|