Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Sport arrow Országos jótékonysági kerékpáros túrát szerveznek
Országos jótékonysági kerékpáros túrát szerveznek Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. július 02.

ImageOrszágos Jótékonysági Kerékpártúrát szervez az Iszkaszentgyörgyi Természet és Környezetvédelmi Egyesület (ITKE) ifjúsági tagozata. A rendezők az idei túra során a 2010 tavaszi bel-, és árvízzel leginkább sújtott települések segítésérére helyezik a hangsúlyt. A fiatalokból álló kerékpáros csapat öt rászoruló községet keres fel, hogy ott egynapi önkéntes munkával javítson az ott élők helyzetén.

 

Kavecz Attila, az Iszkaszentgyörgyi Természet és Környezetvédelmi Egyesület alelnöke elmondta honlapunknak, hogy az ITKE által szervezett túra aktív mozgás és jótékonysági akció is egyben: A fiatalokból álló kerékpáros csapat 2010. augusztus 1. és augusztus 17. között, egy országos kerékpáros körút során öt rászoruló községet keres fel, hogy egynapi önkéntes munkával javítson az ott élők helyzetén.

Image
Fotók a talyi túráról...

„Az önkéntes munkán kívül adományokat és felajánlásokat is gyűjtünk a települések részére.” – nyilatkozta Horváth Zsuzsa, az ifjúsági tagozat vezetője - „Elsősorban nem pénzadományokat várunk, hanem különböző, a mozgalom logójával ellátott támogatói termékeket kívánunk jótékony céllal értékesíteni. Az így befolyó összeget a rászoruló települések részére ajánljuk fel a Vöröskereszten keresztül.”

Image
.

Az ITKE az Országos Jótékonysági Kerékpártúrába szeretné bevonni az ország lakosságát teljes, vagy résztáv felvállalásával, illetve az általuk felkeresett településeken végzett önkéntes munkával.

A sportolók a túra 17 napja során összesen 1197 km-t tesznek majd meg.

A szakaszok napi bontása:

- 2010-08-01 - A: Indulás: Iszkaszentgyörgy > Bakonybél: 63 km

- 2010-08-02 - B: Bakonybél: Önkéntes nap

- 2010-08-03 - C: Bakonybél > Keszthely: 105 km

- 2010-08-04 - D: Keszthely > Kaposvár: 85 km

- 2010-08-05 - E: Kaposvár > Mohács: 110 km

Image
.

- 2010-08-06 - F: Mohács > Kiskunhalas: 106 km

- 2010-08-07 - G: Kiskunhalas > Orosháza: 113 km

- 2010-08-08 - H: Orosháza > Füzesgyarmat: 91 km

- 2010-08-09 - I: Füzesgyarmat > Tiszacsege: 98 km

- 2010-08-10 - J: Tiszacsege > Felsőzsolca 57 km

- 2010-08-11 - : Felsőzsolca: Önkéntes nap

- 2010-08-12 - K: Felsőzsolca > Sajóecseg: 16 km Önkéntes nap

Image
Fotó: ITKE

- 2010-08-13 - L: Sajóecseg > Boldva: 3 km Önkéntes nap

- 2010-08-14 - M: Boldva > Edelény: 11 km Önkéntes nap

- 2010-08-15 - N: Edelény > Gyöngyös: 131 km

- 2010-08-16 - O : Gyöngyös > Budakalász: 110 km

- 2010-08-17 - P: Budakalász > Iszkaszentgyörgy

– Érkezés.: 98 km

Az akcióról bővebb információ kérhető:

ITKE-ISZKALAND H-8043 Iszkaszentgyörgy, Rákóczi Ferenc utca 2

Web: www.orszagos.eliveport.com  www.itke.hu

 E-mail: Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >