Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Megindult a vasúti közlekedés Székesfehérvár és Komárom között Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. július 05.

ImageTöbb vasútvonal megszüntetéséről is döntött az előző kormány, ám a „leírt szakaszokon” most sorra állítja vissza a vonatközlekedést az új kormány. Ilyen például a Székesfehérvár-Komárom vonal, amelyen tegnap óta ismét vonatozhatnak az emberek. Dr. Cser-Palkovics András szerint az újranyíló vasútvonalak az elővárosi közlekedésben is hasznosak lehetnek. Ezért e héten már tárgyalni is fog a MÁV-val és a Volánnal ennek megvalósításáról.

 

Idén ünnepli fennállásának 150. évfordulóját a Székesfehérvár-Komárom közötti vasútvonal. Erre emlékezve, s megünnepelve, hogy újra megnyílt e „lezárt” szakasz, nosztalgiavonatot indított a MÁV szombaton reggel. Az első vonat, amely ismét birtokába vehette a síneket, egy magyar gyártmányú 424-es típusú gőzmozdony volt.

Image
.

Dr. Cser-Palkovics András országgyűlési képviselő az újranyíló vasútvonalak kapcsán sajtótájékoztatót tartott a Feketehegyen, ahol elmondta: Az előző kormány több vasútvonalat is megszűntetett, köztük a Székesfehérvár-Komáromit. A Fidesz már akkor sem értett egyet e döntéssel, s képviselői megígérték, hogy ha lehetőségük lesz rá, helyrehozzák e „hibát”.

Az új kormány most öt vasúti szárnyvonal beindításáról döntött, s újabb terveket dolgozott ki a vasútvonalakkal kapcsolatban. Mint dr. Cser-Palkovics András mondta: a vasutat szeretnék bevonni a helyi közlekedésbe, úgymond „elővárosi vasútként”.

Image
.

Ennek előnye például a Feketehegy-Szárazrét esetében az lenne, hogy az itt lakók sokkal gyorsabban jutnának be a városba, hiszen az itt található körforgalomban sokszor húsz percet is várakozniuk kell.

Az országgyűlési képviselő elmondta, hogy fel fogják venni a kapcsolatot a MÁV-val, hogy megbeszéljék, milyen finanszírozást igényelne az, hogy például Szárazrétről a helyi tömegközlekedés bérleteit, jegyeit használva juthassanak el a fehérváriak a Vasútállomásra.

Image
Fotó: Temesvári Márta

Kapcsolódó cikkeink:

http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=5242&Itemid=31

 http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=4806&Itemid=31

 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >