Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Sport arrow Start!
Start! Nyomtatás E-mail
Írta: Pálfay Károly   
2010. július 06.

ImageA szokásosnál is korábban, már július 5-én megkezdte a felkészülést az új bajnoki szezonra az Alcoa FKC női kézilabda-csapata. A fehérváriak hagyományos Szezonnyitójára július 30-án, pénteken kerül sor, amikor az újonc Érd látogat majd a Köfém Sportcsarnokba.

 

„A miénk az NBI egyik legfiatalabb csapata. Játékosaink sokat fejlődtek az előző szezonban, de még többet akarunk velük gyakorolni, tanulni – ezért kezdjük korán a felkészülést, és igyekszünk minél több edzőmeccset játszani.“ – árulta el a korai kezdés okát Mihály Attila, a csapat vezetőedzője, akinek a munkáját továbbra is Siti Bea segíti másodedzőként.

A hétfő délutáni kezdésen még nem volt jelen a teljes keret. Horváth Bernadett a junior válogatottal a Dél-Koreában megrendezésre kerülő világbajnokságra készül, ahova a hétvégén utazik el a magyar küldöttség. Szikora Melinda és Tilinger Tamara a vasárnap befejeződött Főiskola Világbajnokságon aranyérmet nyert a magyar válogatottal. A hatmérkőzéses sorozatot követően pihenőt kaptak Mihály Attilától, így egy héttel később kapcsolódnak be a munkába.

Az Alcoa FKC két kitűnősége a világbajnoki cím mellett külön elismerésben is részesült: Melindát a VB legjobb kapusának, Tamarát a torna legjobb magyar játékosának válaszották! A csapat az első nyilvános hazai mérkőzését július 30-án játssza a Szabó Edina által irányított Érd ellen. A találkozó lesz egyben az Alcoa FKC hivatalos Szezonnyitója, melyhez az előző évekhez hasonlóan kedvezményes bérletvásárlási akció és szurkolói ankét is kapcsolódik majd.

Augusztusban két tornán is részt vesz Mihály Attila együttese: 14-15-én a Fradi Kupával, majd 21-22-én a kolozsvári Jolidon Cluj nemzetközi tornájával hangolnak Vincze Melindáék a szeptemberi 4-én startoló bajnokságra.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >