Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Együttműködési megállapodást kötött a KJF és a Bratislava School of Law Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. július 07.

ImageEgyüttműködési megállapodás aláírásával fűzte szorosabbá két éve fennálló szakmai kapcsolatát a Kodolányi János Főiskola és a szlovákiai Bratislava School of Law, mellyel immár 143-ra nőtt a KJF nemzetközi megállapodásainak száma. Az egyezmény értelmében a két intézmény elsősorban kommunikáció-médiatudomány és gazdálkodási menedzsment szakterületeken fog közös projekteket végrehajtani.

 

Tóth Bence marketing titkár a Fehérvári Híreknek elmondta: Szlovákia első magánegyeteme, a Bratislava School of Law 2004-ben alakult meg, napjainkban a jogtudományi mellett, gazdasági és üzleti, média és informatika szakokon kínál képzéseket. Az intézmények közötti együttműködés tehát nem véletlen, hiszen hasonló képzési területeken oktatnak és kiterjedt Erasmus hálózattal rendelkeznek.

A két iskola közötti kapcsolat 2008 októberében indult, ekkor Dr. Beata Verschraegen, a pozsonyi egyetem nemzetközi rektor helyettese fejezte ki intézménye együttműködési szándékát a Kodolányi János Főiskolával.

Első lépésként 2009 januárjában Erasmus bilaterális szerződés jött létre, majd a kooperáció június végi találkozóján konkrét együttműködési lehetőségekről írtak alá szándéknyilatkozatot, így közös nyári egyetem, kutatás indításáról, diák- és oktató cseréről, illetve nemzetközi konferenciák szervezéséről.

A KJF és a Bratislava School of Law hallgatói, munkatársai és a nagyközönség számára az együttműködést a 2010 októberében tervezett Szlovák-Magyar Kulturális Nap fogja részletesen bemutatni, amelyet a két ország nagyköveteinek meghívása, valamint kiállítások tesznek majd színesebbé.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >