Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Sport arrow Nagy hamarosan visszatérhet a csapatba
Nagy hamarosan visszatérhet a csapatba Nyomtatás E-mail
Írta: Videoton FC   
2010. július 12.

ImageNagy Dani tavasz óta combizomsérüléssel kínlódik, ám szombaton már bekapcsolódhatott a játékba a Vidi II ellen. "- Kemény, de nyilván speciális edzésekben volt részem, amíg a többiek az edzőtáborban gyakoroltak." – nyilatkozta honlapunknak Nagy. – "Úgy tűnik, a combhajlító izmom teljesen rendbejött, bár egyelőre nem merek száz százalékos erőbedobással hajtani meccseken, bizonyos mozdulatoktól és a sprintektől még óvom magam, nem akarok ismét lesérülni. Jártam kezelésekre, ahol felvetődött a lehetősége annak is, hogy részben csípő-, illetve gerincproblémák okozhatják a combizom ismételt sérülését."

 

"-Úgy érzem, célegyenesben vagyok a teljes felépülést illetően, s reményeim szerint a jövő héttől már minden gyakorlatba beszállhatok az edzéseken. Nem gondolnám, hogy a Mester számít rám az NK Maribor elleni első mérkőzésen, hiszen van erőnléti lemaradásom és a meccsritmust sem sikerült még felvennem, tekintve, hogy nemigen léptem pályára az elmúlt időszakban, viszont a visszavágón már nagyon szeretnék ott lenni!"

Image
Fotó: Simon Erika / Videoton FC
Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >