Segítsük beleívódni a kereszténységet az emberek zsigereibe! |
![]() |
![]() |
Írta: Temesvári Márta | |
2008. július 14. | |
Az ifjú lelkész mindig is erre a hivatásra vágyott: soha sem akart orvos vagy bolti eladó lenni. Éppen ezért, amikor megkérdezik tőle, hogy pontosan mi is az oka annak, hogy ezen az úton jár, csak annyit mond: „Sámuel elhivatásának történetében minden válasz benne van.” Öt éves korában már templomba járt szüleivel, s tudatosan ment a Pécsi Református Kollégium Gimnáziumába is, hogy aztán a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karára jelentkezzen, ahol idén végzett. Azt mondja, a családja több, mint száz éve szinte ugyanabban az utcában lakik Pécsett, édesanyja felmenői pedig Dél-Baranyából származnak. Ez egy rendkívül szegény rész, ahol régen csak reformátusok éltek. Ezért mindig is ott volt benne a vágy, hogy segítsen az itteni hívőkőn. Szolgálatának helyszínéül tehát ezt a területet képzelte maga elé, s ennek rendelt alá mindent: a legációit is oda kérte ki, a szakdolgozatát is erről a vidékről írta. Lelkipásztori szolgálata összenőtt az identitásával: úgy érezte, ha ott él, ott is kell dolgoznia. E terv azonban nem valósulhatott meg: a teológia hatodik évében Horvátországba küldték gyakorlatra. Elszakadt a baranyai szál, s visszatérvén nem volt üres parókia, ahova beköltözhetett volna feleségével. Így az egyik évfolyamtársa beajánlotta Veres Péternél, aki meghívta tavaly nyáron Bodajkra, mint esetleges utódát. A bemutatkozás pedig olyan jól sikerült, hogy aztán rá is bízták a gyülekezet vezetését. (Habár hivatalosan csak a „kisegítő segédlelkész” címet használhatja, mivel nyelvvizsga híján még nem kaphatta meg diplomáját. Addig tehát a csákberényi lelkésznek, Brunner Vilmos lelkipásztornak tartozik beszámolóval.) Ne higgyük azonban, hogy megkeseredett és kudarcnak éli meg Baranya elhagyását! A hegyvidéknek, a barátságos embereknek, a szívélyes fogadtatásnak és a polgármesteri hivatal támogatásának köszönhetően új otthonra talált és igencsak megszerette ezt a községet. Hosszú távra tervez, ezért folyamatosan mélyíti kapcsolatait a többi felekezettel: a katolikusokkal és az evangélikusokkal is. Rendszeresen tájékoztatják egymást az ökumenikus alkalmakról és igyekeznek részt venni a másik programjain. S mivel a református egyház „újításairól” híres, Varga B. Árpád mindent meg is tesz annak érdekében, hogy változtasson a szokásokon. ![]() Fotó: Temesvári Márta Ilyen például az a törekvése, hogy a lelkipásztorok ne legyenek magukra hagyatva, hanem találják meg a kapcsolódási pontokat más lelkipásztorokkal vagy közösségekkel. Rajtuk csapódik le ugyanis a hívek problémája, de vajon ők kivel oszthatják meg gondjaikat? Ezért neki a volt esperes, P. Tóth István felesége, Zita néni jelenti egyik fő lelki támaszát. Aztán nagyon fontosnak tartja, hogy kicsit átformálják a megszokott istentiszteleteket, liturgiákat: ezen alkalmak során az Énekeskönyvön kívül más énekeket is megszólaltatnak. Újítás látható abban is, hogy kereszteléskor az egész istentiszteletet a keresztelésnek szenteli, Úrvacsorakor pedig nem szeretné szétválasztani az istentiszteletet egy úrvacsora és egy igehirdetési alkalomra. De említhetjük akár a felfogásbeli különbségeket is: véleménye szerint sok olyan kérdés létezik, amelyekről általában nem beszélünk olyan mélységeiben, mint ahogyan kellene. Jövőre szeretne egy Bibliaiskolát indítani, ahol kellőképpen ki lehet majd egyenesíteni a kérdőjeleket. S még jobb lenne, ha mindez ökumenikus keretek között működne, tehát tervei között szerepel, hogy világnézettől független alkalmakat szervezzen. Szeretné továbbá, ha a gyülekezeti tagok mindegyike megtalálná helyét a közösségben, s nem merülne ki gyülekezeti életük a vasárnapi istentiszteletben. Ezen kívül arra buzdít mindenkit, hogy merje feszegetni a tabunak számító témákat is. Sokan ugyanis csak kibeszélik magukból a problémákat, de nem megbeszélik, s emiatt depresszióssá, lelkileg meggyötörtté válnak. A gyerekekkel kapcsolatban pedig az a célja, hogy az ifjúság ne úgy élje meg a hittanórákat, mint „tananyagban gazdag iskolai órákat”, hanem „életformáló lehetőségnek” tartsák, ahol helyet kap a kötetlen beszélgetés, a játék és az egymásra való odafigyelés. A lelkész fő feladatának tartja, hogy segítse beleívódni a kereszténységet az emberek zsigereibe, mert úgy látja, egy kicsit mindannyian távol kerültünk a saját vallásunktól. |
< Előző | Következő > |
---|