Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Sport arrow Önbizalomtól duzzadó szlovénok
Önbizalomtól duzzadó szlovénok Nyomtatás E-mail
Írta: Videoton FC   
2010. július 15.

ImageBizakodva nyilatkozott a győri sajtótájékoztatón Darko Milanič, az NK Maribor vezetőedzője, valamint a játékosokat „képviselő” Aleš Mejač. - Darko Milanič, a Vidi csütörtöki Európa Liga-ellenfelének vezetőedzője elmondta, úgy érzi, alaposan feltérképezték a Videotont, megismerték az erősségei mellett a hibáit is, ezért bizakodva várják az első összecsapást. A vendégek önbizalmára jellemző, hogy arra a kérdésünkre, mit tart az NK Maribor legnagyobb erejének, miben tudnak majd a magyar élcsapat fölé kerekedni, azt felelte: mindent, és mindenben.

 

Ezzel együtt, a további válaszaiból azért kiderült, valóban jól ismeri a Videotont, hiszen „képben volt” abban is, hogy csapatunk még kedden is igazolt egy válogatott védőt. Milanič szerint a felkészülési mérkőzésekből nem szabad és nem is lehet különösebb következtetéseket levonni, a „vizsga” majd csütörtökön következik.

Tudakoltuk azt is, előnyt jelenthet-e bármelyik csapat számára a rettenetes meleg (Győrben még este, a szlovének edzésének végén is 33 fok volt), de erre is azt felelte, a meleg olyan adottság, amit el kell fogadni, nem kell foglalkozni vele. Lehet persze, bőven lehet, hogy pontosan értette, a kérdés a játék lassítására vonatkozik, de nem akarta érteni...

Image
Fotó: Simon Erika / Videoton FC

Aleš Mejač szerint nincs annak jelentősége, hogy a Videoton nem a saját stadionjában játszik – legalábbis, az ő számukra nincsen, mert az NK Maribor mindenképpen idegenben vívja az első meccset, mindegy, hogy Győrben, vagy éppen Székesfehérváron. Mejač külön kiemelte, mennyire bízik a Mariborból érkező szurkolókban, azt mondja, sok drukkert vár, akik akár hazai hangulatot is képesek a tribünre varázsolni.

Ha így lesz, alighanem bőven lesz „munkája” az RBD és a VBKE tagjainak is...

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >