Gyanúsítottakat keresnek |
Írta: Temesvári Márta | |
2010. július 21. | |
A Pápai Rendőrkapitányság rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettesekkel szemben, akik 2010. június 26-án 13.00 óra körüli időben Lovászpatona belterületén bementek az egyik lakóházba egy egyedül élő, 78 éves asszonyhoz. Ott erőszak és fenyegetés alkalmazásával megkísérelték a sértettet pénzének és értékeinek átadására kényszeríteni. Külső körülmények azonban megakadályozták az elkövetőket abban, hogy a bűncselekményt befejezzék, ezért a várt javak megszerzése nélkül menekültek el a helyszínről.
A rendőrségtől megkaptuk az elkövetők személyleírását is: - Az egyik támadó 25-30 év közötti, kb. 170 cm magas, zömök, sportos alkatú férfi. Sötétkreol bőrű, szeme színe sötétbarna, szemöldöke dús, fekete. Sötétkék színű anorák ruhát, míg fején fekete színű maszkot viselt az elkövetés során. Magatartása agresszív, erőszakos volt. - A másik támadó 60 év körüli, kb. 180 cm magas, vékony, szikár alkatú férfi. Fehér bőrű, ősz haja nyíratlanul lóg a nyakára, miközben a fejtetőn már kopaszodik. Tömött, ősz bajuszt visel, arca ráncos, megjelenése elhanyagolt. Hangja a dohányosokra jellemzően rekedt. Az elkövetés idején olajzöld munkásnadrágot és szürke színű munkáskabátot viselt, míg vállán zöld színű tarisznyát hordott. Erről a személyről sikerült fantomképet is készíteni. A pápai rendőrök a (89) 313-011-es telefonszámon számítanak mindazoknak a bejelentéseire, akik a leírtak alapján az ismeretlen tettesek kilétére, vagy jelenlegi tartózkodási helyére vonatkozóan információkkal rendelkeznek. |
< Előző | Következő > |
---|