|
 A mai evangélium olyan helyre visz bennünket, ahol társadalmi feszültség nélkül, tehát nem hivatalos hangnemben lehet beszélni Jézussal. Tulajdonképpen lelkünk mélyén mi is szeretnénk közvetlenebb kapcsolatba kerülni Mesterünkkel. Tudjuk, hogy fontos a templom, az oltár. És hogy szentmise nélkül nincs Eucharisztia. Igen! mindezt nagyon tudjuk. Mégis mindannyian szeretnénk Jézussal egy - bocsánat a szóért - ilyen betániai „teadélutánon” részt venni. Legszívesebben mi magunk hívnánk otthonunkba, és boldogan leülnénk lábaihoz, mint Mária, és sürögnénk forognánk körülötte, mint Márta.
Olyan kötetlen volt a beszélgetés, mint ahogy a szentek is „tegezik” az Istent. Igy került sor arra, hogy a „terüljasztalkámmal” kedveskedő Márta arra vetemedett, hogy némi enyhe kritikával illette Jézust: „Mester, szólhatnál húgomnak, hogy ő is jöjjön a konyhába, beszélgetni ráérünk majd később”. Vagyis méltatlankodott isteni Vendégével, és finoman bár, de nemtetszésének adott hangot. És itt merül fel a kérdés Ha Márta megtehette, tehetjük mi is? Igen, mintahogy –ha őszinték vagyunk-, tesszük is , nem is ritkán. Tehetjük, de eleve felkészülhetünk, hogy mi is megkapjuk az isteni figyelmeztetést, vagy kemény dorgálást. Márta is megkapta, méghozzá olyat mondott neki az Úr, amire nekünk is annyira szükségünk van, hajszában elégő embereknek: „Nincs igazad! Hugod a jobbik részt választotta!” Vigyük magunkkal egy életre, és szívleljük meg: Találjunk időt arra is, hogy naponta Jézus lábához üljünk. |
