Sztárvendégek érkeznek idén is a FEZEN-re - Jó Fehérváron fiatalnak lenni! |
Írta: Temesvári Márta | |||||
2010. július 26. | |||||
Ákos, Tankcsapda, Therapy, Depresszió… Csak néhány név azok közül, akik idén fellépnek a FEZEN-en. A három napos zenei fesztivál naponta húsz-harminc koncerttel várja a látogatókat. Az együttesek közül hat világhírű, a többiek pedig a magyar zenei élet elitjei közül kerülnek ki. Ráadásul idén eltűnnek a területet borító kövek is. Így akár tűsarkúban is el lehet látogatni a rendezvényre. (Bár nem túl praktikus e viselet, ám a lehetőség már erre is adott…)
A FEZEN kapcsán tartott sajtótájékoztatót dr. Cser-Palkovics András, valamint Kovács Antal, a rendezvény főszervezője. A tájékoztatón elhangzott, hogy idén a 150 milliós összköltségvetéshez a város önkormányzata a „szokásos” 5 millió Forint mellett további 15 millióval támogatja a legtöbb látogatót vonzó fesztivált. Így a jegyárak továbbra is nagyon barátiak maradnak, sőt, üdülési csekkel is lehet majd jeget váltani. Az Alba Volán pedig azzal támogatja az eseményt, hogy különjáratokat indít a fesztiválra. A programsorozat szeptember 9. és 11. között kerül megrendezésre, s szinte minden zenei stílus kedvelője találhat magának megfelelő koncerteket, hiszen az alternatívtól a popon át a kemény metálig sok zenei irányzat képviselője megfordul majd Székesfehérváron. Dr. Cser-Palkovics András elmondta, hogy Székesfehérváron a legfontosabb zenei esemény a Fezen, amely kiváló városmarketinget is jelent, hiszen megannyi ember elviszi a város jó hírét. Tavaly 33 ezer látogatója volt a rendezvénynek, amely az idén valószínűleg sokkal több lesz. Ezt a meghívott együttesek híre garantálja, hiszen érkezik a Uriah Heep, a Gamma Ray is, és végre itt lesz Ákos, az Edda és a Tankcsapda. ”Fehérvár nem engedheti meg magának hogy ne a legjobb legyen!” – fogalmazott az országgyűlési képviselő, majd hozzátette, hogy nagyon fontos, hogy azt érezzék a fiatalok, jó fehérváron fiatalnak lenni! Kovács Antal főszervező hozzátette, hogy idén a Városgondnokság eltűnteti a rendezvény idejére a köves borítást, így akár tűsarkú cipőben is ellátogathat bárki a koncertekre. (Bár nem praktikus e viselet, hiszen főként rock-zenekarokról van szó.) Majd megköszönte az önkormányzat támogatását, ami lehetővé teszi, hogy kiemelkedő hírű, külföldi együttesekkel elemjék a FEZEn színvonalát. Végezetül elhangzott, hogy idén – több éves könyörgés után – ÁKOS is fellép a FEZEN-en. Ezen kívül különlegességnek számít majd Fenyő Mikós, aki még soha sem vállalt fesztivált. Összesen öt színpad lesz, és mintegy 300 ember dolgozik majd a fesztiválozók szórakozása érdekében. A programokat 2010-ben is a JüllichGlas telephelyén rendezik meg, hogy ne zavarja a hangos zene a székesfehérváriak nyugalmát. A Nagyszínpad programja: Szeptember 09. Csütörtök 17:00 Kalapács 19:00 Ossian 21:00 Uriah Heep 23:00 Edgu Szeptember 10. Péntek 17:00 Depresszió 19:00 EDDA 21:00 Gamma Ray 23:00 Therapy? Szeptember 11. Szombat 15:30 Mangod Inc. 17:00 Road 19:00 Lord 21:00 Ákos 23:00 Tankcsapda Kapcsolódó cikkeink: http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=4074&Itemid=33 http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=3856&Itemid=33 http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=1208&Itemid=33 http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=1144&Itemid=33 http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=970&Itemid=33 http://www.fehervarihirek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=612&Itemid=31
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|