Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Életet mentett a Zsaru- Picur Tábor Nyomtatás E-mail
Írta: Müller Klára   
2010. július 26.

ImageA válságos idők ellenére, a hagyományokhoz híven idén is megrendezésre került a Zsaru- Picur Tábor Balatonkenesén, a Dunaújvárosi Önkormányzat üdülőjében, FRSZ. Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Tagszervezet tagjainak szervezésében. A húsz gyermek és az öt táborvezető felnőtt a támogatóknak köszönhetően az idén is jól érezhette magát a Balaton-parton.

 

A kicsit változékony idő ellenére lehetőségük volt a fürdőzésre és emellett sok program szerzett örömöt a táborozóknak. Látogatást tettek a Balatonkenesei Vizi őrsre, ahol az őrs munkatársai mindenre kiterjedő előadást tartottak részükre, felhívva a figyelmet balatoni fürdőzés veszélyeire.

Image
.

Ezt követően lehetőség volt az őrs motorcsónakjával egy nagy kört menni a Balatonon, ami a gyermekek és a felnőttek részére is felejthetetlen élmény volt. A táborozók ellátogattak Tácra is, ahol megtekintették a Gorsium Régészeti Parkot, mely a székesfehérvári Szent István Király Múzeum részeként működik, Közép-Európa legnagyobb feltárt Római kori települése.

Image
.

A színes programokon kívül nem mindennapi esemény következett be egy délutáni napon a táborozók életében.

A tábor mellett lévő elhagyatott területről keserves kutya sírásra lettek figyelmesek. Egy drótszőrű tacskó kért segítséget, aki egy 3 méteres mély aknába esett le, feltehetően 8-10 órája volt már ott. Egy szemfüles táborvezető gyorsan előkerítette a kutyus német származású gazdáját és lemászott az aknába, majd mindenki nagy örömére épségben felhozta onnan a kutyust.

Image
.

 A tábor szervezői köszönetet mondanak a Független Rendőr Szakszervezetnek, a Dunaújváros és Környéke Közbiztonságáért Közalapítványnak, a Kavics-Ker Kft-nek, a Fejér Megyei Közgyűlés elnökének a Fejér Megyei Rendőr- főkapitányság és Dunaújvárosi Rendőrkapitányság vezetőségének.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >