Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Vékony Vanda érte el a legjobb eredményt Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. július 28.

ImageIdén Fenyőfő és Vinye térségében rendezték meg a Hungária Kupa öt napos nemzetközi tájékozódási futóversenyt, 19 nemzet közel 800 versenyzője részvételével. A Magyar Tájékozódási Futó Szövetség megbízásából a szentendrei HSE által rendezett verseny öt napján, jó térképeken és technikás, komoly követelményeket támasztó pályákon küzdhettek meg egymással az indulók. Az ARAK Tájfutó Szakosztálya három felnőtt és három utánpótlás korú futóval képviseltette magát a teljes, öt napos versenyen.

 

A szakosztály versenyzői közül a legjobb eredményt Vékony Vanda érte el az N12-s kategóriában aratott összetett győzelmével.

Image
.

Vékony Andor elmondta a Fehérvári Híreknek, hogy Vanda az első nap 8 perc hátránnyal a futamot nyerő norvég kislány mögött a hetedik helyen végzett. Hátrányát már a második napon egy perces előnnyé változtatta, majd nyerve a hátralevő napokat is, az ötödik napi futam végén mintegy 24 perccel előzte meg a második helyezett norvég és a harmadik helyezett osztrák ellenfelét.

Image
.

"Edzőként a többiek teljesítményét is igen jónak lehet értékelni, az igen erős mezőnyökben hozták a képességüknek megfelelő eredményt." - mondta Vékony Andor.

Image
Fotó: ARAK
Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >