Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Sport arrow Olimpikonok a Megyeházán
Olimpikonok a Megyeházán Nyomtatás E-mail
Írta: Közlemény - Csathó Barna   
2008. július 15.

ImageVörös Zsuzsát, Gyenesei Leilát, Máté Vivient, Horváth Viktort, vagyis az olimpiára készülő, kiváló Fejér megyei –(Alba Volán – Bericap) öttusázókat fogadta dr. Balogh Ibolya, a Közgyűlés elnöke a Megyeházán. A kötetlen, jó hangulatú beszélgetésen részt vett a magyar női öttusa válogatott szövetségi kapitánya, Kulcsár Antal és az Alba Volán SC társelnöke, Tóth István, valamint Kovács István, az ismert mezőfalvi sportember is, aki nemrég az olimpiai lángot vihette Kínában.

Dr. Balogh Ibolya megtisztelőnek nevezte, hogy a felkészülés utolsó időszakában elfogadták az olimpikonok a meghívását, hiszen tudja: ilyenkor, alig egy hónappal az olimpia előtt, minden óra, minden perc számít. Szerette volna személyesen is megismerni őket, hogy – mint hangsúlyozta –, tanulhasson tőlük. Céljai közé tartozott, hogy mint példaképekre hívja fel a figyelmet, hiszen nagyszerű eredményeiket nemcsak kiemelkedő tehetségüknek, hanem akaraterejüknek, alázatuknak, kitartásuknak is köszönhetik. A megyei közgyűlés elnöke meghívta az olimpikonokat és kapitányukat, s a fő támogató vállalat vezérigazgatóját egy olimpia utáni élménybeszámolóra, függetlenül az ott elért eredménytől. Mert, mint mondotta, mindenképpen győztesnek tekinti őket…

Kulcsár Antal szövetségi kapitány elmondta: Vörös Zsuzsa és Gyenesei Leila is elindul a kedden kezdődő moszkvai Európa-bajnokságon. Az Eb-t a felkészülés egyik állomásának,” edzésversenynek” tekintik. Ezt követően Tatán edzőtáboroznak, majd augusztus 8-án Koreába utaznak, edzőtáborozni, s megszokni az időeltolódást. Csak augusztus 19-én repülnek Pekingbe, ahol augusztus 22-én rendezik az öttusa versenyt. Ott ugyanis tavaly, a világkupán európai szemmel elképzelhetetlen szmog volt, akkora, hogy napszemüveg nélkül nézhettek a Napba…

Vörös Zsuzsa, aki címvédőként versenyez Pekingben, határozottan leszögezte: jól érzi magát, s abban bízik, hogy a moszkvai Eb-n a technikai számokban is javul a legutóbbi vb-hez képest. Kíváncsian várja, hol tart ő, illetve hol tartanak ők most…

Gyenesi Leila – utalva a kedden kezdődő moszkvai Eb-re, majd a tatai és koreai edzőtáborra –, megállapította: sűrű a program, kétségkívül, de nagyon élvezi a felkészülést. Rövid múltra tekint vissza öttusa pályafutása, a technikai számokban még hullámzó volt a teljesítménye, de hisz abban: hozzáállásával, az elvégzett munkával, az akaraterejével sikerül hozzátenni azt a pluszt a teljesítményéhez, ami a sikerhez kell…

A hangulatos beszélgetést követően dr. Balogh Ibolya, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke utalt rá: rövidesen hosszú útra indulna, így a régi időkhöz hasonlóan ma is hamuban sült pogácsa jár nekik. Tudósítónknak sikerült megtudnia: a Fejér megyei vonatkozású, reprezentatív kötet mellett valamennyi vendég doppingszert kapott jelképes ajándékként. A férfiak móri bort, a hölgyek üzenetértékű „Merci”- csokoládét – és néhány szál virágot, köztük, kabalaként, szerencsebambuszt…

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >