Tamás: fogadjuk szeretettel az új plébánost |
![]() |
![]() |
Írta: Izing Antal | |||||
2010. augusztus 07. | |||||
Tamás a dalok után ajándékokat kapott és azt mondta, 9 év alatt 136 ifjú párt esketett a fíliában, 537 embert keresztelt, 777 temetésen búcsúztatott. A Szent László Iskolás szülők persze azt is idesorolják, mennyi és milyen jó hittanórákat tartott, mennyire kedvelték gyerekeink, micsoda programokat szervezett nekik. Szomorúság azért van Tamás szívében - derült ki szavaiból -, mert a bicskei ismeretségek számára szinte családiak, nehéz itthagyni Bicskét, benne minket. Ami viszont Székesfehérvárt illeti, Topi szereti a kihívásokat és reméli, ottani esperesi megbízásának is szépen eleget tud majd tenni. Miért ne? Úgy tudjuk, két plébániát vezet majd, az egyik a fehérvári vasútállomás közelében található templomhoz tartozik. Tamás mondadójának leghangsúlyosabb része a jövőről szólt: "egy pap, egy plébános életében, aki új egy szolgálati helyre érkezik, legtöbbet mindig a szeretet, segítőkészség, a megértés, az együttműködés jelenti, tehát fogadjuk az új plébánost szeretettel, odafigyeléssel". Csoportkép készült, a kis tömeg hátrébb ment az udvaron, Baracskai Bea pedig a jobb rálátás kedvéért ketteslétrára mászott, a magasból pedig úgy instruálta a csapatot, mosolyogjunk és mondjuk ki többször is: vizibicikli. Megpróbáltuk Beától közlésre elkérni azt a "Vizibicikli" munkacímű nagy képet. Később Tamás ott állt a plébánia-udvar közepén, hosszú sor állt azért, hogy néhány perces beszélgetésben elköszönjenek tőle. Audencia? Az udvar bírósági oldalon lévő hátsó sarkában transzparens volt kifeszítve jó nagy betűkkel: SZ E R E T Ü N K Ha jól értem Tamás korábbi szavait (márpedig jól szoktam érteni), lehet, hogy kinn kellene hagyni az új plébánosnak is?
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|