Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Sport arrow A fehérvári hocky csapatot érintő változások
A fehérvári hocky csapatot érintő változások Nyomtatás E-mail
Írta: Andics Gábor   
2010. augusztus 11.

ImageA csapatoknál javában zajlik a felkészülés. Lassan nyakunkon a jégkorong-bajnokság, éppen ezért érdekes lehet, miként alakul a következő idény versenykiírása. A legfontosabb azonban a Sapa Fehérvár AV 19-et érintő szabályok. - Egy korábbi ligaülésen döntöttek a fehérvári csapat OB I-es rájátszásbeli szabályairól, ami elsősorban az erő-, vagy ha úgy tetszik, esélykiegyenlítésről szólt. No persze, ennek életbe lépéséhez még a Magyar Jégkorong Szövetség elnökségének áldása szükséges…

 

A liga elképzelése szerint a fehérvári csapat EBEL-keretéből 15, előre megnevezett játékos nem játszhat a Mol Ligában, ahogy arra két éve is volt már példa. Ehhez kapcsolódik, hogy mivel EBEL-keretünk 60 pontos, ebből csak 38 pont értékű játékos szerepelhet az OB I-ben – ami minden mérkőzésen változhat, tehát előre nem kell leadni a névsort -, tehát a rájátszásban, ami akár öt légiós kiesését is jelentheti.

Ami pedig versenykiírást illeti: a MOL Ligában elért egymás elleni eredmények „törlődnek”, az OB I-be, egészen pontosan a rájátszásba, az OB I középszakaszába csak bónuszpontokat visznek magukkal a csapatok, helyezések alapján az első három: 6, 4, illetve 2 pontot.

Ez a középszakasz három körből áll, minden csapat 15 meccset játszik, s a dobogósok kerülnek a legjobb négybe, vagyis az elődöntőbe. Itt kapcsolódik be a küzdelmekbe csapatunk is, méghozzá a harmadik helyezett ellenében. A döntő az egyik fél negyedik győzelméig tart, ahogy azt már megszokhattuk.

Arról is megállapodás született, hogy ismét rendeznek Magyar Kupát, méghozzá január 29-30-án. Ennek lebonyolításáról később döntenek, de az kijelenthető, hogy a MOL Liga-döntős magyar csapat(ok) biztos résztvevő(k).

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >