Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Sport arrow Erőfelmérő a München ellen
Erőfelmérő a München ellen Nyomtatás E-mail
Írta: Andics Gábor   
2010. augusztus 13.

ImagePénteken megkezdi a felkészülési mérkőzéseinek sorozatát a Sapa Fehérvár AV19. Az ellenfél egykori sikeredzőnk, Pat Cortina csapata, a német élvonalban érdekelt EHC München lesz. - Az EBEL nem osztrák csapatai közül a Sapa Fehérvár AV19 mutatja meg először magát az előszezonban. Ulf Weinstock vezetőedző kíváncsian várja, hogy mire képes az új csapata egy a felkészülésben előrébb tartó ellenféllel szemben.

 

"A München már három mérkőzésen túl lesz, míg mi először lépünk jégre. Így nyiván ők már a felkészülés más szakaszában tartanak, mint mi, emellett igen jó játékerőt képviselnek - így felettébb nehéz dolgunk lesz. Nem az eredmény a legfontosabb számunkra, persze a győzelem mindig szép dolog" - mondta a mester.

Négy sort tervez harcba küldeni a svéd szakember, minél több játékosnak lehetőséget adva a bizonyításra.

"Kíváncsi vagyok, hogyan teljesítenek a játékosaim mérkőzéshelyzetben, remélem, támadóbb felfogásúaknak látom majd őket, mint tavaly. Meggyőződésem, hogy a közönségnek tetszeni fog majd, amit látnak. Azért is fontosak ezek a találkozók, mert kiélezett helyzetekben is láthatom a játékosaimat és ők is engem" - tette hozzá Ulf Weinstock.

Ami az összeállítást illeti, Weinstock edző alaposan megkeverte a kártyákat. A kapuban Satosaari kezd, az első hátvédpár Tokaji és Horváth lesz, míg előttük Palkovics, Nagy és Ladányi játszik majd. A második sorban Oscar Ackeström és Ales Kranc lesz a bekk, a csatárok pedig Fekete Dániel, Vas Márton és Kovács Csaba.

A harmadik sor két hátvédje Rastislav Ondrejcik és Jobb Dávid, a centere Nathan Martz, a két szélső pedig Mihály Árpád és Fodor Szabolcs. A negyedik sorban kap lehetőséget újonnan igazolt tehetséges bekkünk, Orbán Attila, társa pedig Maklári Erik lesz. Centerposzton Artyom Vaszjunyint veti be Ulf Weinstock, mellette Benk Andrást és Roger Holéczy-t láthatjuk szélsőként.

 A 14 éven aluli gyermekek ingyenesen tekinthetik meg a találkozót.

Sapa Fehérvár AV19 - EHC München

Székesfehérvár, 2010. augusztus 13. 19:00

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >