Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Sport arrow Tizedik Hungária körúti sikerünk következhet
Tizedik Hungária körúti sikerünk következhet Nyomtatás E-mail
Írta: Videoton FC   
2010. augusztus 13.

Image83. bajnokijára készül egyesületünk az MTK ellen, a két gárda eddig váltakozó sikerrel vívta meccseit. A párharc eddigi meccseiből 20 zárult pontosztozkodással, az MTK 34, a Videoton 28 alkalommal tudott nyerni. Érdekesség, hogy kevesebb sikerünk ellenére a gólarány nekünk kedvez, 116 találatra az MTK 109 alkalommal felelt. A Hungária körúton játszott 41 bajnokin a Vidi 9 győzelmet ünnepelhetett, szintén 9 találkozó zárult pontosztozkodással, míg a kék-fehérek 23 sikert ünnepelhettek saját pályájukon. A 41 fővárosi bajnokin csapatunk 48 gólt szerzett, míg az MTK 66 alkalommal vette be a kapunkat.

 

Az MTK elleni meccseken eddig Szabó József bizonyult a legeredményesebb játékosnak, legendás csatárunk 10 gólt lőtt Vidi mezben az MTK hálójába. Mai keretünkből Goran Vujovics 3, Nagy Dániel, Szakály Dénes és Marko Andics pedig 1-1 alkalommal talált be a fővárosiak kapujába.

Image
Fotó: Simon Erika / Videoton FC

 Az MTK elleni góllövőlista:

10 gólos: Szabó József

5 gólos: Karsai László, Szalmásy Tamás, Horváth Ferenc

4 gólos: Tiber László, Májer Lajos, Burcsa Győző, Petres Tamás

3 gólos: Wollek Tibor, Nagy II János, Csongrádi Ferenc, Nagy Tibor, Goran Vujovics

2 gólos: Kovács József, Földes Gábor, Takács Lajos, Vadász Imre, Predrag Gajics, Hercegfalvi Zoltán, Dvéri Zsolt, Julinho, Juszuf Dajics, Sitku Illés

1 gólos: Pintér, Bodnár László, Józsa, Burka Imre, Hartyáni Gábor, Csukovics László, Baranyi Sándor, Végh Tibor, Zsinka János, Csuhay József, Disztl László, Kanyok Imre, Emmer László, Jónás Gyula, Máriási Zsolt, Sallói István, Czéh László, Lőrincz Antal, Onyeabor Monye, Vasile Miriuta, Zimmermann Tamás, Lukács Zoltán, Vancsa Miklós, Csehi Zoltán, Bány Tamás, Zombori Zalán, Szalai Csaba, Sorato, Korsós Attila, Hamar István, Tomas Medved, Kuttor Attila, Magasföldi József, Ion Voicu, Csizmadia Csaba, Nagy Dániel, Szakály Dénes, Marko Andics.

Kettő találat öngól volt.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >