Beszámoló a rendkívüli közgyűlésről |
Írta: Temesvári Márta | |||||
2010. augusztus 20. | |||||
Rendkívüli ülést tartott Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése. Az ülés elején a fehérvári csillagászat atyjára, Hajmási Józsefre emlékeztek a képviselők. Mint elhangzott: búcsúztatását augusztus 19-én, 15 órakor tartják a Ciszterci templomban. Ezt követően a székesfehérvári junior öttusa vb két hazai aranyérmesét, Kovács Saroltát és Demeter Bencét köszöntötték. A fehérvári öttusázóknak Horváth Miklós Csaba és dr. Cser-Palkovics András frakcióvezető is gratulált.
--- Ezt követte a helyi választási bizottság tagjainak megválasztása: a testület tagja lesz Dr. Boros László, Dr. Pallos István és Montskó Lajos mellett póttagként Eszéki Ágnes és Kertész Nándor. --- A képviselők egyhangúlag elfogadták a javaslatot a Fiskális utcai orvosi rendelő bővítése, korszerűsítése című pályázathoz szükséges önerő biztosításáról. Östör Annamária, a körzet önkormányzati képviselője felszólalásában felhívta a figyelmet arra, hogy kiemelt fontosságú ez a beruházás az Öreghegyen élők számára. --- A közgyűlés elfogadott egy szándéknyilatkozatot arról, hogy a 2012. és 2013. évi UEFA U-17 / U-19-es EB döntő egyik helyszíne Székesfehérvár lehet. Horváth Miklós Csaba, a Sportbizottság elnöke elmondta, hogy a tervek szerint - amennyiben Magyarország megnyeri a rendezés jogát -, három fordulót bonyolítanának le a Sóstói Stadionban. --- A képviselők elfogadták a a Tourinform Iroda átadását is. Így tehát november 1-től megszűnik a Polgármesteri Hivatalban a turisztikai tevékenység ellátása. Az iroda hatáskörét a Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. veszi majd át. --- A közgyűlés javaslatot tett a Fűtőerőmű II. ütemének fejlesztésére vonatkozó projekttel kapcsolatos intézkedésekre is. Ennek értelmében újra megkezdi munkáját a fejlesztést koordináló munkacsoport, amelynek tagjai lesz – többek között - Horváth Miklós Csaba és Égi Tamás is. A munkcsoport vezetőjének dr. Merényi Zoltán aljegyzőt választották meg.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|